NAPI Gazdaság
A termékdíj áremelő hatása szinte azonnal láthatóvá vált a sörpiacon, így 2005 áprilisában ismét 270 forint fölé kúszott az átlagár, szemben az üveges sör literenként 267 forintjával. A mélypont 2004 decemberében 230 forint volt, ekkor akad olyan olcsó import termék is, amely ára az 50-60 forintot súrolta. Az üveges sör literenkénti átlagára idén januárban 251 forintra csökkent, a dobozosé pedig 265-re emelkedett - állapítja meg legfrissebb elemzésében az AC Nielsen piackutató.
A dobozos termékek visszaszorulásával a hangsúly egyre inkább áthelyeződik az üveges termékekre, ahol tovább folytatódik az árverseny. Tavaly augusztus óta egy liter üveges sör bolti átlagára 249 és 252 forint között mozog. Előtte pedig, 2004 április és 2005 március között a 271-273 forint közt szinte stagnált. Az üveges sörök közül néhányat ma már ugyan azon az árszinten kínálnak a kereskedelmi egységek, mint egy-másfél évvel ezelőtt az import dobozost.
Összességében 7 százalékkal kevesebb sört adtak el a kiskereskedelemben 2005 május és 2006 áprilisban, mint az előző év hasonló időszakában, aminek egyesek szerint az lehet az oka, hogy eltüntek a boltokban a 100 forint alatti import dobozos sörök. Értékben a piac 100 milliárd forint körül mozog, ami 6 százalékos csökkenést jelez a két vizsgált periódus összehasonlításában.
A termékdíj törvény hatása nem csak az árszintre, hanem a csomagolásokra is hatott. Bár a kiszerelések közül a kiskereskedelemben még mindig a fémdoboz vezet, mennyiségben mért piaci részesedése azonban egyik évről a másikra 59-ről 51 százalékra esett vissza. Az üveges termékek ennek következtében 7 százalékpontos növekedést könyvelhettek el. A műanyag palackok fontossága egyelőre nagyon alacsony, mivel részarányuk mindössze 2 százalék.
Figyelemre méltó, hogy a dobozos sör pozíciója a modern bolttípusokban (a hiper- és szupermarketekben, illetve a diszkontokban) erős. Ez utóbbiban adták el az összes mennyiség 51 százalékát. Ugyanakkor az üveges sör 64 százaléka a 400 négyzetméteresnél kisebb élelmiszerboltokban talál vevőre.
Táblázat:
A sörárak
Fogyasztói átlagár alakulása
(Forint/liter)
2004 április 2005 január 2005 április 2006 január 2006 április
Fémdoboz 266 241 273 272 265
Üveg 273 276 287 249 251
Forrás: AC Nilesen
Sörértékesítés kiszerelési fajták szerint
(Százalékban)
2004 május-2005 április 2005 május-2006 április
Üveg 40 47
Fémdoboz 59 51
Műanyag palack 1 2
Egyéb 0,5-nél kisebb 0,5-nél kisebb
Forrás: AC Nilesen
