Veszélyezteti a Lehel úti állat- és élelmiszer-egészségügyi laboratórium biztonságos működését az elmúlt néhány hónapban végrehajtott 60 százalékos létszámleépítés. A központ Pest megye legnagyobb élelmiszer-vizsgáló laboratóriuma, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) alá tartozik. A minisztérium korábban döntött úgy, hogy átszervezi 20 élelmiszer-biztonsági laboratóriumát – elsősorban a költségvetési kiadások leszorítása érdekében. Eddig a laborok felét építették le, az első körben főleg azokat a központokat csukták be, amelyek az utóbbi időben nem végeztek érdemi munkát. Az átszervezést akkor érte egyre több kritika, amikor kiderült: a minisztérium a legnagyobb laboratóriumok egyikét, a Lehel útit is be akarja zárni (ezért küldtek el sok embert az elmúlt hónapokban). A Lehel úti központ leépítése ugyanis szakemberek szerint érthetetlen döntés, hiszen ez a labor például 2003-ban „privát” megbízásokból – 106 millió forint működési költség mellett – 76 millió forintot hozott össze. (Emellett nagyjából ugyanennyit jelentettek az állami megrendelések, amelyeket a laboratórium nem számlázhatott ki.)
A parlament mezőgazdasági bizottsága végül leállíttatta a programot és a koncepció újrafogalmazására kötelezte az illetékes szervezeteket. A feladat lényege ugyanakkor nem változott: a más és más szervezet alá tartozó több tucat magyarországi élelmiszer-egészségügyi laboratóriumot egységes irányítás alá kell helyezni. Az eddigi helyzetnek olyan következményei lehetnek, mint a fűszerpaprika-botrány: a termék méregtartalmát már korábban jelezte az egyik laboratórium, de az információ csak hónapok múlva jutott el arra a szintre, ahol döntést hozhattak a forgalomból való kivonásáról.
