A multinacionális cégek hazai beszállítóinak beruházásaihoz kíván segítséget nyújtani a gazdasági tárca és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. a Sikeres Magyarországért program keretében. A vállalkozásfejlesztési hitelcsomag beszállítói-beruházási hitele a meghirdetett feltételek szerint 5 millió és 1 milliárd forint közötti lehet, a maximális futamidő 15 év, legfeljebb kétéves türelmi idővel. Mint azt Aladics Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese elmondta: az alapkonstrukcióban a 3 havi Euriborhoz kötött kölcsön maximum 4 százalékos felára az esetek többségében 3 százalék alatt marad. Hamarosan döntés születhet arról, hogy a beruházás aktiválása után a türelmi időszakban további másfél százalékos kamatkedvezményt kaphatnak a cégek – tette hozzá Garamhegyi Ábel, a GKM helyettes államtitkára.
A tájékoztatón elhangzott: a kölcsön igényléséhez elegendő, ha a beszállító az integrátortól hozott szándéknyilatkozattal tudja bizonyítani a fejlesztés szükségességét, a hitel odaítélésének nem feltétele a már fennálló beszállítói kapcsolat. Olyan magyarországi székhelyű vállalkozó is igényelheti a támogatást, aki határainkon kívüli gyártó beszállítói programjában kíván részt venni, sőt – a Szülőföld program keretében – lehetőség van magyar vállalkozások határon túli beszállítói célzatú beruházásainak finanszírozására is. Aladics Sándor jelezte: a beszállítói program 25 milliárdos kerete előirányzat, az MFB tud forrást biztosítani, ha további igények merülnek fel. A beszállítók és integrátorok kapcsolatát elősegítendő az ITDH tovább kívánja bővíteni a jelenleg 1500 vállalkozást nyilvántartó beszállítói adatbázisát – nyilatkozta Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója.
