Az elmúlt év során mintegy 70 ezer mezőgazdasági vállalkozónak nyújtott segítséget likviditása fenntartásában a mezőgazdasági területalapú támogatások előfinanszírozásával az integrált takarékszövetkezeti hálózat. Mint azt Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke elmondta: a takarékok így a tavaly folyósított 46 milliárd forintnyi földalapú támogatás mintegy 30 százalékát, azaz 14 milliárd forintnyi előfinanszírozást nyújtottak a gazdálkodóknak. Az idén az elnök szerint legalább ugyanekkora részt szeretnének kihasítani az időközben 150-170 milliárd forintosra duzzadt EU-támogatásból, illetve a 20 milliárd forint körülire becsült nemzeti kiegészítésből (top-up támogatás).
A szövetkezeti hálózatban elérhető előfinanszírozási forrás a minősítéstől függően az igényelt támogatás 70–95 százalékára rúghat. Szabó Levente, a Takarékbank Rt. üzletág-igazgatója elmondta: a minősítés során természetesen kedvezőbb elbírálásra számíthatnak azok a vállalkozások, amelyekkel már a tavalyi előfinanszírozás során szerződött a hálózat. Kiss Endre szerint alsó limit továbbra sincs, a takarékok bármelyik jelentkezővel szerződnek – ha megfelel a feltételeknek. (Emlékezetes: az OTP hasonló célú, múlt héten bejelentett hitelterméke a minimális finanszírozási igényt 500 ezer forintban húzta meg.)
A takarékszövetkezetek döntően forintalapon nyújtják a finanszírozást, ám 10 millió forint kölcsönösszeg felett már euróalapú hitel is igényelhető. A Takarékbank által az integrációnak nyújtott ajánlás szerint a hitelt hitelbírálati díj nélkül, 8 ezer forintos egyszeri kezelési költséggel lehet igényelni, a kölcsön kamata a háromhavi BUBOR-hoz igazodik, a kamatfelár 2-3 százalék. A szövetkezetek a megelőlegező termék mellett a vertikum teljes hiteligényét maradéktalanul ki tudják elégíteni. Kiss Endre szerint az integráció és a Takarékbank által tavaly folyósított 62 milliárd forintnyi agrárhitel és az év végi, 92 milliárdos hitelállomány is megduplázódott 2003-hoz képest.
