Zajosra sikeredett a Római kert alternatív energiaellátó berendezésének próbaüzeme. A tavaly december és idén január közötti négyhetes teszt üzemmód alatt a lakók többször panaszkodtak a – hőellátás mellett áramot is termelő – gázmotor hangjára. A fejlesztés a Római kertet látná el alternatív energiával, ám a beruházó Autóker Holding Rt. tájékoztatása szerint, amennyiben nem sikerül a zajszintet a kívánt érték alá csökkenteni, nem helyezik üzembe a gépezetet. A társaság szerint egyébként a törpeerőmű nem zajosabb az átlagnál, ugyanakkor elfogadják azt a tényt, hogy a nemrég átadott lakóépület alsóbb emeletein zavaró volt annak működtetése. Emiatt a kivitelező jelenleg is akusztikai javításokon, illetve hangszigeteléseken dolgozik, ami további költségeket jelent, ám az Autóker szerint ez nem a vállalkozásukat, hanem a kivitelezőt terheli. Ahogyan az is, ha esetleg még sem helyezik üzembe a gázmotor.
A törpeerőmű működtetésével a fogyasztók az előzetes számítások szerint 10-20 százalékos költségmegtakarítást érhetnek el. Az egyik lakó lapunknak úgy nyilatkozott, tisztában voltak az alternatív energiaforrás működtetésével, ám azzal nem, hogy ez ennyire zajos. Állítása szerint egyébként rezgést is észlelni lehet. Ez a szakemberek szerint csak néhány lakásban érezhető, amelyet a válaszfalak keltenek. A kivitelező addig teszteli a berendezést, amíg az a törvényi előírásoknak megfelelő értékeket nem produkál, ez a tesztelés a kivitelező ígérete szerint egy hónapon belül lezajlik és a tervek szerint további egy, két alkalmanként másfél óra időtartamú próbára lehet számítani. Ez a műszeres mérésekhez szükséges.
A lakó szerint a gázmotor üzemeltetése miatt csak akkor támadható az Autóker, ha annak működése továbbra is zajos marad. Ez szerinte csökkentheti az ingatlan értékét és kártérítési igénnyel élhetne. Az Autókernél azonban nem számítanak perekre, de kategorikusan kijelentették, hogy addig nem helyezik végleges üzembe a gázmotort, amíg a kivitelező a problémát nem oldja meg. Itthon egyébként számtalan logisztikai központban, irodában és több lakó-, illetve kórházépületben (így például a MoM parkban vagy a Teve utcai rendőr-főkapitányságon és a Pólus Centerben) működik hasonló törpeerőmű.
