Nagyon jól zárta az évet a magyar biztosítási piac: az idei év utolsó három hónapja előtt utoljára 2002. II. negyedévében volt példa arra, hogy a hazai biztosítási szektor negyedéves növekedési üteme meghaladta az előző három hónapét – derült ki a Magyar Biztosítók Szövetségének adataiból. Az összességében 598,514 milliárd forintos 2004. évi biztosítási díjbevétel 7,15 százalékkal múlja felül az egy évvel ezelőtti szintet. A növekedés letéteményesei tavaly az életbiztosítások voltak: 2004-ben elért 8,3 százalékos növekedésük felülmúlta a nem élet üzletágban realizált 6,24 százalékos bővülést. Mindennek köszönhetően az életág részesedése kétéves csúcsra, 40,65 százalékra erősödött a díjbevételen belül. Bár az életági növekedés motorja a folyamatos díjú életbiztosítások állományának 9,13 százalékos bővülése volt, figyelmeztető, hogy az utolsó negyedév 45 milliárdos egyszeri díjas biztosításokból befolyó díjbevétele abszolút csúcsnak számít.
A biztosítók az elmúlt év során 311,8 milliárd forintnyi kárt rendeztek, aminek következtében a kárhányad szintén több mint négyéves csúcsra jutott, s elérte az 52,11 százalékot.
Ami a biztosítók piaci versenyét illeti, itt is történelmi jelentőségű változás történt: a piac első hat társaságának súlya most először csökkent 80 százalék alá. A visszaesésért döntően az Allianz Hungária okolható: a legnagyobb hazai biztosító összesített súlya a magyar piacon ezelőtt még sohasem csökkent 26 százalék alá. A vezető hatosból az utolsó negyedévben egyébként az ING és az Aegon is növelni tudta részesedését, ám mivel a tisztán életbiztosítónak rendre jobban sikerül az utolsó három hónap, az ING visszavette a dobogó utolsó fokát az Aegontól, s így az elmúlt évhez hasonlóan most ismét ez a társaság áll az Allianz és a Generali mögött.
