Újrapozicionálja márkáit a háztartási kemikáliákat és kozmetikai szereket gyártó és forgalmazó Egyesült Vegyiművek (EVM) Rt. A társaság 99 százalékos részvénycsomagja tavaly októberben a brit Guernsey szigeten bejegyzett Eurovalue Investment Ltd. tulajdonában levő EuroChemInvest Kft.-hez került. Az EVM gyártja a Caolától 1999-ben megvásárolt WU2, Bip, Komfort és Caola márkákat, illetve a hatvanas évektől az Ultra mosogatóport. Mindezek eddig az alacsony árkategóriába tartoztak, most azonban változott a termékek kiszerelése, külalakja és némileg a beltartalma is, így azok éretté váltak arra, hogy a multinacionális gyártók által forgalmazott készítmények mellé kerüljenek.
Bittera Tamás, a cég vezérigazgatója nem kívánta elárulni, hogy mennyi pénzt költenek a termékek új piaci pozícióinak kialakítására, s annak kommunikációjára, de azt azért hozzátette, hogy nincs akkora tőkeerejük, mint egy multinak, ám igyekszenek minden fontosabb médiaformában megjelenni, a tévétől a nyomtatott sajtóig. A 2004–2005-ös fejlesztésekre 350–400 millió forintot költ a társaság, a marketingköltségek nélkül. A jövőben szeretnének bevezetni a férfiaknak és gyermekeknek külön testápolási márkákat.
A társaság 6,0–6,2 milliárd forintos árbevételre számít az idén, ami elmarad a tavalyi 6,9 milliárdtól. A társaság tavaly és idén is pozitív üzemi eredménnyel zárta az esztendőt. A márkák piaci pozíciójának újrafogalmazása a tervek szerint 2006-ban érik be. A vállalkozás belföldön jelenleg a 3-4. helyen áll a háztartási tisztítószerek gyártóinak rangsorában, a marketingbefektetéssel azonban a reményei szerint előrébb lép. Erre minden lehetősége megvan, hiszen a samponmárkája, a WU2 például piacvezető.
A cég részt vesz a kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek gyártásában is, ám ez csupán a termelése 5–10 százalékát teszi ki. Bittera elmondta, a hogy van még kapacitásuk ennek a növelésére.
