Energiatakarékos cementgyártásról tartott nemzetközi konferenciát a Duna-Dráva Cement Kft., több európai gyártó és az Európai Unió energiabizottságának szakemberei részvételével. A találkozón bemutatták a holland fejlesztésű „Diamind Projektet”, amely segítségével nagyjából 10 százalék energia takarítható meg az acélgyártás során visszamaradt kohósalak hatékonyabb felhasználásával. Az anyag nagyobb mennyiségű (az égetéskor a legnagyobb energiaigényű) klinkert vált ki. Mivel Magyarországon is salak komponensű cementet gyártanak, a Duna-Dráva vizsgálja a holland fejlesztés meghonosítását – mondta Szarkándi János, műszaki vezérigazgató.
A holland technológiát az unió 1,5 millió euróval támogatta, azzal a kikötéssel, hogy a fejlesztést mielőbb közre kell adni, hogy más gyártók is profitálhassanak az újítás felhasználásából. Tény ugyanis, hogy a cementgyártás roppant energiaigényes ágazat és az unió a tagországok, illetve a csatlakozók energiaéhségének csökkentésére törekszik. Szarkándi elmondta lapunknak, hogy a Duna-Dráva is foglalkozik új technológiák kidolgozásával, az utóbbi tíz évben elsősorban a környezetvédelmi fejlesztések kerültek előtérbe, most azonban a fosszilis energia felhasználásának mérséklését tűzték ki célul. A tervek szerint a Duna-Dráva is pályázik majd uniós támogatásra.
A cementgyártó öt éve kísérletezik azzal, hogy engedélyeztesse a veszélyes hulladékok megsemmisítésből származó másodlagos energia felhasználását, egyelőre kevés sikerrel. Az erre vonatkozó honi eljárás rendkívül hosszadalmas, holott a cementipar szerint a veszélyes hulladékoknak a gyártás során történő úgynevezett együttégetése akár kiválthatná a fosszilis energiahordozók felhasználását és csökkentené a környezetre ártalmas anyagok jelenlétét.
