ä Hőnyi Gyula
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) a szakmai párbeszéd politikai útra tereléseként értékeli, hogy a kormány szerdán végül mégis a darabalapú termékdíj bevezetése mellett döntött. Boródi Attila, a szövetség ügyvezető elnöke lapunknak elmondta: a kormány néhány héttel ezelőtt jó döntést hozott azzal, hogy nem támogatta a darabalapú termékdíjrendszer bevezetését és ezzel nemet mondott az ágazatot, illetve a kiskereskedelmet érintő jelentős adminisztrációs és beruházási költségekre.
Az új előterjesztés beadói között első helyen szereplő Orosz Sándor MSZP-s képviselő lapunknak erre azt mondta, hogy ettől a javaslattól várja a látható lakossági hulladék (vagyis a műanyag csomagolások, palackok, zacskók) halmozódásának gyors csökkenését. Bár elfogadja, hogy a darabalapú rendszerrel leginkább sújtott pillepalackok mindössze 3 százalékát adják a teljes csomagolóvertikumnak, legalábbis tömegben, köbméterben azonban ennél jóval többre taksálja a mértéket. Hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet ugyan első helyen a költségvetési bevételek növelését említi, ám a beadvánnyal élő képviselők szerint a szabályozó fő célja a betétdíjrendszer és a csomagolóanyagok visszaváltási rendszerének megteremtése.
Az ágazati elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a darabalapú termékdíj bevezetése komoly ellenállást válthat ki a lakosság részéről, ugyanis a kiskereskedelemből eltűnhet az ingyenes reklámtáska, jelentősen növekedhet a kisméretű - piaci pozícióját tekintve jelentős forgalommal bíró - félliteres kiszerelésű üdítők ára, s tönkremehet több kisebb palackozóüzem is, amelyek szerepe - alacsony árszintjük miatt - megnőtt az utóbbi néhány évben.
