A kormány által örökölt intézményfejlesztési hiányosságok ellenére sikeresen, a tervekhez képest jobb feltételekkel zárult le az első főként európai uniós forrásokból – a magyar társfinanszírozás mértéke 25 százalék – finanszírozott mezőgazdasági és vidékfejlesztési előcsatlakozási program, a SAPARD – jelentette be Németh Imre agrárminiszter. A négyéves program forráskerete 54,5 milliárd forint volt, az Európai Bizottság azonban hozzájárult ahhoz, hogy 5,1 milliárd forinttal bővüljön a – 20 százalékos társfinanszírozású – Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben. A kormány utóbb 10 százalékkal, 65 milliárd forintra emelte a keretet.
A program pályázati időszaka alatt, 2002 szeptemberétől 2004 májusáig 8834 pályázat érkezett összesen 217 milliárd forint értékben. A pályázatokból 276 volt sikeres. Mivel az igények csaknem felét az utolsó 6 hét alatt adták be, főként az utóbbi körbe tartozik az a 4400 pályázat, amely esetében nem maradt forrás, mintegy 1700 pályázatot pedig azért utasítottak el, mert nem feleltek meg a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek. Bár a fellebbezések még folyamatban vannak, ez év szeptember 29-ig 8,5 milliárd forint SAPARD-támogatást fizettek ki – mondta Németh.
A SAPARD keretében elkezdett beruházásokat legkésőbb 2006 végéig be kell fejezni. A forráshiány miatt elutasított pályázók pedig a jövőben a SAPARD helyébe – ugyancsak 25 százalékos társfinanszírozással – lépő Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program keretére pályázhatnak.
