A magyar baromfipiac egyik meghatározó cége, a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Rt. tavaly 31 ezer tonnányi pulykát vágott, körülbelül 800-900 tonnával többet, mint az előző évben - mondta lapunknak Erdélyi István, a cég elnök-vezérigazgatója, tulajdonosa. Tavaly a vágás növelése mellett piaci pozícióján is sikerült némileg javítania a cégnek, a Gallicoop a magyar frisspulykahús-piac összvolumenéből jelenleg 37 százalékkal részesedik. A társaság árbevétele csaknem 20 milliárd forint (ennek mintegy 35 százaléka származott exportból), adózás előtti eredményük pedig 911 millió forint volt tavaly. Idén azonban - a 20 milliárdot meghaladó árbevétel mellett - ennek csak harmadát, 300 millió forint körüli eredményt prognosztizálnak, részben a takarmányárak növekedése és a támogatások csökkenése miatt.
A pulyka iránt az esetenkénti visszaesések ellenére folyamatosan nő kereslet, ezért a cégnél évről évre mintegy 600 millió forint értékű fejlesztést hajtanak végre, amelynek 15-20 százalékát hitelből, a fennmaradó részt saját erőből finanszírozzák. Tavaly például üzembe helyeztek egy önálló vízművet, s lecserélték a teljes vágóvonalat. Idén összesen 650 millió forint értékben a fagyasztó-hűtő kapacitást duplázzák meg, s beállítanak még egy panírozó vonalat - tette hozzá Erdélyi.
