A tulajdonosok számára rendkívül fontos pozitív üzenet, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank tőkearányos megtérülése egy év alatt másfél százalékkal emelkedett, az adózott eredményre vetítve már 18,5 százalékot tesz ki, miközben a költség/bevétel hányados 3 százalékkal, 71 százalékra javult - kommentálta John Hollows, a pénzintézet vezérigazgatója a korábban már megismert féléves adatokat. A vezérigazgató szerint az új, húzóerővé váló termékek (deviza-, lakás- és személyi hitel, kkv-hitelek) nemcsak a működési bevételeket dobták meg, de hozzájárultak ahhoz is, hogy a bank megőrizze második helyét a hazai pénzintézeti körben.
John Hollows szerint a tervadatokat egyedül a céltartalék utáni működési eredmény soron nem tudták hozni, ez döntően két nagyvállalati hitelre képzett céltartaléknak köszönhető. Bába Ágnes senior ügyvezető igazgató szerint bár a vállalati céltartalék-állományt ezen felül is átvizsgálták, a bank hitelportfóliója továbbra is jobb minőségű, mint a bankrendszer egészéé: a hitelek mindössze 1,51 százalékára kellett céltartalékot képezniük.
A bank első embere úgy véli, hogy amennyiben az általa diszkriminatívnak nevezett társaságiadó-változások bekövetkeznek, a K&H mindent megtesz majd azért, hogy a változás hatásait az ügyfelek ne érezzék meg a bank árazásában vagy a hitelek rendelkezésre állásában.
A vezérigazgató az Equities-elszámolásokkal kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre nagyon csekély számú ügyféllel tudtak megállapodni, miközben több ügyfél beperelte a bankot. Folyamatban van néhány ügyfél ellen a K&H büntetőfeljelentése, míg az ügyfelek egy negyedik csoportjától a bank polgári perben szeretné visszakapni a - szerinte jogtalanul - megszerzett pénzeket. John Hollows lapunknak úgy nyilatkozott: azokban az esetekben, ahol valamelyik fél jogi útra vitte az ügyet, a pénzintézet nem hajlandó a peren kívüli egyezségre.
