BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkenő megtakarítási kedv(KIMARADT!!!)

2004. augusztus 16. hétfő, 17:34

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még az anyagi helyzete alapján tehetősnek mondható háztartások harmada sem rendelkezik megtakarításokkal, nem csoda, hogy a szerzett jövedelem alapján a lemaradók csoportjába tartozó magyar családok 75 százalékának nincs értékelhető „spórolt pénze” - derült ki a Gfk Hungária Piackutató Intézet legfrissebb jelentéséből. A hagyományosan ezer fős mintán elkészített felmérés igazolja a korábbi „hivatalos” adatokat: az elmúlt év hasonló időszakával összevetve csökkent a megtakarítási kedv, hiszen egy éve még a megkérdezettek 43, most viszont csak 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik megtakarítással. Míg az 50 éven felüli állampolgárok 55 százalékának van valamilyen félretett pénze, addig a karrierkezdő fiatalok esetében mindössze 33 százalékos azok száma, akik rendelkeznek hasonlóval.
A megtakarítási célok között első helyen a gyermekek jövőjének biztosítása áll, ám ez a inkább a kistelepüléseken élőknek fontos. Lakásra és ingatlanra inkább a fővárosiak gyűjtenek, míg a nyugdíjas évekre a városi polgárság spórol a legszívesebben.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet