BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ötszázmilliárdos a lízingpiac

2004. augusztus 11. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai az első félév során már több mint 509 milliárd forintnyi eszköz beszerzését tették lehetővé üzleti partnereiknek, ami azt jelzi előre, hogy az év végén már nem kell izgulni azért, hogy meglegyen az ezermilliárd forintos piac, hiszen az év második fele hagyományosan erősebb a lízingszakmában. Antall Pálnak, a szövetség elnökének tájékoztatása szerint miközben az eszközérték 25 százalékkal nőtt az elmúlt év júniusához képest, a finanszírozott összeg 37 százalékkal, 318,471 milliárd forintra növekedett. Mindez azt jelenti, hogy a vásárlók által egy-egy eszköz beszerzésekor vállalt önrész mértéke a tavalyi 27,7 százalékról 26,9 százalékra csökkent. A lízingszövetségi elnök szerint a kiélezett piaci verseny előbb-utóbb komoly kockázatként üli majd meg a piacot: Antall szerint a legnagyobb részarányt képviselő kisautók esetében az eszközfedezettség 60-70 százalékra olvadt.
A társaságoknak ugyanakkor továbbra is érdekük, hogy vállalják ezeket a kockázatokat, tekintve, hogy továbbra is a személygépjármű-üzletág hozza a legnagyobb forgalmat. A finanszírozott összeg tekintetében ezen üzletág 259,118 milliárd forintos adata 69,5 százalékos részarányt képvisel, ami bő másfél százalékos részarány-növekedés a 2003. évi szinthez képest. Jól teljesített a nehézgépjármű-üzletág is, amit az elnök annak a kedvező változásnak tulajdonít, hogy uniós tagságunk után immár nem korlátozhatják az EU útjain futó magyar teherkocsik és buszok számát - ez pedig komoly vásárlásokat indukált. Az unió ugyanakkor visszaesést okozott a gép- és eszközlízing területén, ugyanis a mezőgazdaságban a gépalapú támogatásokat a földalapú támogatások váltják fel.
Ami a piaci szereplőket illeti, elég hangsúlyos változás figyelhető meg a szakmai rangsorban: a korábban biztos másodiknak számító K&H Leasing immár a dobogóra sem tudott felférni. A lízingszakma vezető helyén továbbra is a CIB Lízingcsoport áll, igaz, piaci részesedése fél százalékkal visszaszorult az élesedő verseny miatt. A piac egyébként tovább koncentrálódik: az első tíz társaság uralja a magyar piac 82,25 százalékát, míg márciusban részarányuk még csak 80,2 százalék volt. A Magyar Lízingszövetség elnöke szerint a magyar piac már kifejlett, a kitörés lehetőségét már a mostani szereplőknek is csak a specializáció jelentheti, ezért arra aligha lehet számítani, hogy külföldi cégek jelennének meg nálunk, szolgáltatásaikat kínálva. Rövid távon ugyanakkor a magyar tapasztalatok jól hasznosíthatóak lehetnek a keleti államokban: Antall szerint akár Románia, akár Ukrajna célpontja lehet magyar lízingcégeknek.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet