Együttműködési megállapodást kötött egymással a két legnagyobb bankkártyatársaság, a MasterCard és a VISA annak érdekében, hogy a jövőben egységes szabályzatban foglalt kritériumok szabják meg a PIN-kódot elfogadó eszközökkel szembeni biztonsági és bevizsgálási követelményeket. A megállapodás kitér az érintett eszközök tesztelési előírásaira, illetve a tanúsítási bizonyítványok kiállításának feltételeire is. A megállapodás értelmében 2004. október 1-jétől az összes, biztonsági tesztre bocsátott PIN-elfogadó terminált már az új, globális biztonsági rendszer szabályai szerint értékelik ki, az addig hátralévő, átállási időszakban a MasterCard International és a VISA International megegyezése szerint a két kártyatársaság kölcsönösen elismeri az egymás által kiállított tanúsítványokat. A megoldás révén olcsóbbá válhatnak az érintett eszközök, hiszen a korábbi, kártyatársaságonkénti minősítés megszerzése helyett a jövőben elegendő lesz a közös tanúsítvány beszerzése.
