BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Komfort viszi az OTP hitelkártyaprogramját

2004. augusztus 4. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Felemás eredményt hozott az OTP Bank Rt. hitelkártya-kibocsátása. Mint Hargitai Terézia, a pénzintézet bankkártya főosztályának vezetője a NAPI Gazdaságnak elmondta: a klasszikus hitelkártya iránti érdeklődés a vártnál kisebb volt, a legnagyobb kereskedelmi bank augusztus elejéig valamivel több mint 20 ezer Visa és MasterCard hitelplasztikot értékesített, ami elmarad a korábban tervezettől. (A bank a tavaly októberi piacra lépéskor középtávon 100 ezer hitelkártya-birtokossal számolt.) Az ellensúlyt ugyanakkor az idén piacra dobott MasterCard Electron kártyamárka alatt futó OTP Komfort hitelkártya jelenti, amelyből már mostanáig – különösebb reklám nélkül – több mint 50 ezer darabot értékesítettek. A fenti kártya közkedveltségét növeli, hogy igényléséhez elegendő a havi minimálbér (ténylegesen 45 ezer forint) bankszámlára utalása, míg a klasszikus hitelkártyák esetében – a Komfort kártyánál is elvárt 3 hónapos számlamúlt mellett – havi nettó 60 ezer forintos fizetés számlára érkezését írja elő a bank.
Hargitai Terézia tájékoztatása szerint a kártyabevezetési kampányban adott akciók közül is népszerűbb a Komfort kártya első éves kártyadíjmentessége, mint például a klasszikus kártyáknak a bevezetéstől június 30-ig érvényben lévő azon akciója, hogy az OTP készpénzkiadó automatáinál díjmentesen lehetett pénzt felvenni. Ennek oka a főosztályvezető szerint az lehetett, hogy a hitelkártya-birtokosok vártnál nagyobb része igen hamar kimerítette hitelkeretét, és csak a havi minimumösszeget fizeti vissza a banknak – így viszont nem igazán tudott élni a készpénzfelvételi kedvezménnyel. Számukra kellemetlen meglepetést jelenthetett, hogy a bank az indulási akció június 30-i lejárta után a korábbi, akciós 1,2 százalékos havi kamat kétszereséért hitelezi az ügyfeleit. A jövőről szólva Hargitai Terézia elmondta, hogy a negyedik negyedévben kerül a piacra az OTP Multipont klasszikus hitelkártya, s ekkora várható az első OTP-chipkártya piacra dobása is. A bank a kártyakibocsátásra felkészült, jelenleg az elfogadóhálózatban alkalmazandó szoftverek bevizsgálása folyik.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet