Az elmúlt hét végéig több pályázat is érkezett a siófoki székhelyű Siotour Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt. 99 százalékos részvénycsomagjára – erősítette meg a NAPI Gazdaság információit Gyenesei István, a társaság elnöke. Szerinte a cégnek még az idei főszezon előtt új tulajdonosa lehet, ugyanakkor a további részletekről, többek között az ajánlatok értékéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Lapunk úgy tudja, a tucatnyi értékes dél-balatoni ingatlannal rendelkező társaságra végül négy ajánlat érkezett. A rövid időn belül másodszor áruba bocsátott Siotour elsősorban a tőkeerős ingatlanfejlesztők, illetve befektetők fantáziáját mozgatta meg. A pályázati kiírás szerint az ÁPV Rt. 90 napon belül dönt a tender eredményéről.
Az egyik pályázó nevének elhallgatását kérő képviselője szerint a társaság vagyonelemeinek jelentős része lakóparkok, üdülőfalvak és szállodák építésére is alkalmas. Tovább növelheti értéküket, ha helyreáll a Balaton vendégvonzó képessége. Halmos Gábor, a Siotour vezérigazgatója sem volt halandó konkrétumokat elárulni, ám azt elmondta, hogy az elmúlt hetekben jó néhányan alaposan szemügyre vették a céget.
A Siotour idei üzleti tervében 687 millió forint nettó árbevétel és 36 millió forint nyereség elérése szerepel. Fejlesztésre, elsősorban kisebb felújításokra 80 millió forintot költenek. Az elmaradt beruházások, valamint a Balaton turisztikai vonzerejének folyamatos csökkenése miatt a Siotour árbevétele és nyeresége az utóbbi években drasztikusan visszaesett. Az ingatlanhálózat felújításához minimum egymilliárd, egy átfogó rekonstrukcióhoz pedig több milliárd forintra lenne szükség.
