A hónap elejétől a világ egyik legnagyobb cigarettapapír-előállítója, az osztrák Trierenberg Holding működteti tovább a Dunaújvárosi Cellulóz Kft.-t – erősítette meg lapunk információit Kovács János, a társaság ügyvezető igazgatója. Az Európán kívül az amerikai és az ázsiai kontinensen is kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező Trierenberg nem sokkal a tranzakciót követően bejelentette, hogy három év alatt 12 millió eurós – mintegy 3 milliárd forintnyi – beruházást hajt végre Dunaújvárosban. A fejlesztési program első, még az idén megvalósuló ütemében egy korszerű, az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak is mindenben megfelelő, lenalapú cellulózt gyártó üzemrészt alakítanak ki. Az alapanyagot az anyacégnek szállítják. Az ügyvezető igazgató hozzátette, a jelenlegi tevékenységi kör megmarad, s egyelőre változatlan, mintegy 120 fős létszámmal működnek tovább.
Lapunk információi szerint a korábbi tulajdonos, a Dunapack Rt. elsősorban azért vált meg Európa egyetlen, úgynevezett fehérített szalmacellulózt gyártó üzemétől, mert annak tevékenységi köre nem illett az anyavállalat fejlesztési koncepciójába. (A Dunapack döntően hulladék papírt használ a különböző csomagolóanyagok gyártásához.) A felek azt nem kívánták nyilvánosságra hozni, hogy az osztrák holding mennyiért vásárolta meg az elmúlt években szerény nyereséget elérő dunaújvárosi céget.
