Hosszú tárgyalássorozatot követően néhány napon belül zöld utat kaphat az a több mint 10 milliárd forint értékű beruházási program, amelynek keretében - lapunk több, egymástól független információja szerint - egy Demján Sándorhoz köthető vállalkozás ötcsillagos szállodát alakít ki a siklósi várban. Az ingatlanfejlesztés része lesz egy siklósi konferenciaközpont és egy harkányi luxusszálloda.
Erről néhány nappal ezelőtt Harkányban állapodtak meg a cég, illetve az érintett helyhatóságok képviselői. A siklósi és harkányi városházán nem cáfolták lapunk értesülését, ugyanakkor a részletekről és a beruházó kilétéről nem kívántak nyilatkozni. Csak annyit közöltek, hogy az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégével folytatnak előrehaladott tárgyalásokat egy, a térség több pontján megvalósuló, legalább tízmilliárdos beruházási programról.
Egy magát megnevezni nem kívánó helyi szakember szerint a Mediterrán kapu néven futó, a siklósi vár teljes rekonstrukciójával együtt kivitelezni tervezett programról azt követően gyorsultak fel a tárgyalások, hogy a két, egymástól mindössze négy kilométerre lévő „szomszéd vár” polgármestere hosszú távú, közös idegenforgalom-fejlesztési programról állapodott meg. Tovább növelte a beruházás megvalósításának esélyét, hogy a közelmúltban mintegy másfél milliárd forintos költséggel befejeződött a harkányi gyógyfürdőkomplexum rekonstrukciója, elkezdődött a pogányi repülőtér kiépítése s döntés született a harkányi reumakórház felújításáról is.
