BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

László Csaba lett a Herendi elnöke

Palkovics Imrét visszahívták, s a néhány hete még pénzügyminiszterként dolgozó László Csabát választották meg a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. elnökének a társaság szombati rendkívüli közgyűlésén.

2004. március 15. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A néhány hete még pénzügyminiszterként dolgozó László Csaba lett a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. elnöke. Erről a vállalat szombati rendkívüli közgyűlésén született döntés. A 75 százalékban a dolgozókat tömörítő MRP-szervezet, 25 százalékban pedig az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Herendi rendkívüli közgyűlését azt követően hívták össze, hogy az igazgatóság – különböző okok miatt – az elmúlt hónapokban három tagúra csökkent. Emellett a társaság elnöke, Palkovics Imre és a novemberben kinevezett vezérigazgató, Polányi Sándor között jó néhány kérdésben, többek között a társaság jövőbeni piaci stratégiáját illetően vita támadt. Február elején az igazgatóság leváltotta Polányit, ám néhány órával később – a dolgozók nyomására – a vezérigazgatót visszahelyezték posztjára. Ilyen előzmények után, a rendkívüli közgyűlés visszahívta Palkovics Imrét, új összetételű igazgatóságot választott és kibővítette a cég felügyelőbizottságát is.
László Csaba az eseményt követő sajtótájékoztatón elmondta: legfontosabb feladatának a nagyhírű gyár külpiaci offenzívájának támogatását tekinti. Ebben közismert, befolyásos magyarok közreműködésére is számítanak. Az ügyben már tárgyalt Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével is, de konkrétumokat nem mondott. A volt pénzügyminiszter ugyanakkor hozzátette, szakmai kérdésekbe nem kíván beleszólni, ez a menedzsment feladata.
Polányi Sándor vezérigazgató lapunknak nyilatkozva kifejtette, immár zöld utat kapott az a megújulási program, amelynek három fontos eleme van. A termékeinek több mint 75 százalékát a külpiacokon értékesítő cégnél rövid idő alatt áttekintik, s ahol szükséges módosítják, illetve megváltoztatják az exportstratégiát. Az igényeket gyorsan, a korábbiaknál jóval rövidebb szállítási határidővel szeretnék kielégíteni. Ennek érdekében a termelési szerkezet módosítására is szükség van. Polányi hozzátette: reményei szerint rövid időn belül már nem az lesz a gond, mit csinál az 1600 dolgozó, hanem az, hogy miként tudják biztosítani a szakképzett utánpótlást. A program harmadik fontos eleme, egy átfogó, de minden elemében racionális költségcsökkentés. A Herendi megújulásához azonban sem létszámcsökkentésre, sem pedig számottevő külső forrásokra nincs szükség. A változtatásokhoz szükséges pénz nagy részét a társaság saját erőből is képes előteremteni – vélekedett a vezérigazgató. A 175 éves társaságnál az idén 12–15 százalékos árbevétel-növekedéssel, s a tavalyihoz hasonló, 100 millió forint körüli adózás előtti nyereséggel számolnak.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet