A kormány a megszorító intézkedések részeként megfelezte a sármelléki repülőtér infrastruktúrájának kiépítésére szánt 670 millió forint támogatást, s ebben az évben csak 300 millióval tudja támogatni a programot – közölte Kolber István. A Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke hozzátette, a kormány jövőre is támogatni kívánja a légibázis fejlesztését. Ezzel párhuzamosa döntés született arról is, hogy a BFT saját forrásaiból 65 millió forinttal járul hozzá a balatoni idegenforgalom szempontjából is rendkívül fontos beruházások elkezdéséhez. Zóka István, a repülőteret működtető Zalavár–Sármellék Airport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a folyamatosan növekvő forgalom miatt a legfontosabb fejlesztéseket mindenképp szeretnék megvalósítani az idén. Most olyan tervet készítenek, hogy a rendelkezésre álló pénzből legalább a navigációs rendszer, illetve a pályafények kiépíthetők legyenek.
Néhány nappal ezelőtt angol befektetőkkel is tárgyalások kezdődtek a fejlesztésről. A tavaly már több mint 22 ezer utast fogadó társaság ügyvezető igazgatója hozzátette: tovább tárgyalnak azzal a pénzügyi és szakmai befektetőket tömörítő ír konzorciummal is, amely a közelmúltban egy több mint félmilliárdos repülőtér fejlesztési program megvalósítására tett ajánlatot. Az írek a jövő év nyarától – napi rendszerességgel – járatokat közlekedtetnek a nyugat-balatoni régióba. A Flextronics-szal már előzetes megállapodás született arról, hogy – ha az alkalmas lesz rá – elsősorban teherszállításra folyamatosan igénybe veszik a légi bázist. (A sármelléki repülőtér összesen 400 hektáros területéből a légi forgalom lebonyolítására csupán 200 hektárra van szükség, a többi akár ipari célra, akár logisztikai központ építésére szabadon felhasználható.) A közelmúltban a dán Öster Lindet Rejser is bejelentette, hogy a Danish Air Transport gépeivel 2004 nyarától charterjáratokat közlekedtet Sármellékre.
