Egymillió dollár értékű megrendelést kapott Szibériából és Baskíriából a nagykanizsai székhelyű DKG-East Olaj- és Gázipari Berendezéseket Gyártó Rt. – mondta Mádé Károly vezérigazgató. A legnagyobb hazai olajipari gépgyártó különböző kútfejeket szállíthat a keleti piacokra. Ez és a többi szállítási szerződés lehetővé teszi, hogy a tavaly már mintegy egymilliárd forintos veszteséget felhalmozó cég 2004-ben talpra álljon. A DKG-East helyzetén emellett az is javíthat, hogy egy jelentős létszámleépítést követően a munkacsúcsokat immár alvállalkozók segítségével vezénylik le.
A még mindig több mint 600 dolgozót foglalkoztató társaság 2003-at már a tervezettnél nagyobb, ötmilliárd forint körüli nettó árbevétellel zárta, s úgy tűnik, a termékeik iránt ismét nő az érdeklődés. Az orosz Interprocom többségi tulajdonában lévő cégnek a forint erősödése 2002-ben is mintegy 800 milliós veszteséget okozott, ráadásul a termékeinek 80 százalékát a keleti, főként az orosz és a közel-keleti országok piacán értékesítő DKG-East rendelésállománya az elmúlt években folyamatosan csökken. Tavaly ilyenkor arra kényszerültek, hogy az akkor még 760 dolgozóból 400-at többhetes kényszerszabadságra küldjenek, majd egy 100 fős létszámleépítést is végrehajtottak.
