BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vezetőváltás a Délhúsnál

2004. március 2. kedd, 15:02

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

NAPI Gazdaság
Lukács György helyett Kovács László irányítja a tervezett 23 milliárd forint helyett az előzetes adatok szerint tavaly több mint 25 milliárd forint árbevételt elérő Délhús Rt.-t. A hivatalos indoklás szerint a céget dinamikus növekedési pályára állító Lukács azért távozott, mert a tulajdonostól eltérő véleménye volt a Délhús külpiaci offenzíváját, illetve annak mértékét illetően. Kovács, aki korábban több mint húsz évig a Pápai Hús Rt.-nél dolgozott, majd a Kométa 99 Kft.-t irányította, a Pick Rt. vezérigazgatói székéből igazolt kilenc hónap után Pécsre. Kovács a Kométánál a halaszthatatlan fejlesztések elodázásával, a Picknél pedig azzal nem értett egyet, hogy a tulajdonosok nyitni kívánnak a baromfiágazat felé.
A tavaly dolgozóinak számát több mint száz fővel növelő Délhús 2003-ban rendkívül jó évet zárt, amely elsősorban a külpiaci sikereknek köszönhető. A közelmúltban az osztrák Pankl Hofmann AG-tól az ugyancsak osztrák érdekeltségű Meat-Invest Kft. tulajdonába került Délhús dinamikus teljesítménynövekedése nemcsak a bőséges hazai alapanyag-kínálatnak, hanem a tavaly beindított, mintegy 500 millió forint értékű fejlesztési programnak is köszönhető. Pécsett még egy termékgyártó sort helyeztek üzembe, míg Baján különböző kapacitásnövelő beruházásokat hajtottak végre. A társaság idei üzleti tervében már 30 milliárd forint nettó árbevétel elérése szerepel. Termékeik kétharmadát idehaza, a többit pedig az uniós országok piacán kívánják értékesíteni. Ezzel párhuzamosan a jelenleg már közel 1100 dolgozót foglalkoztató cég létszámát újabb száz fővel növelik.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet