Négyszáz dolgozó elbocsátását lesz kénytelen bejelenteni a megyei munkaügyi központnak a kaposvári székhelyű Kométa 99 Kft., miután továbbra sincs exportengedélye - erősítette meg lapunk információját Hollósy Tibor, a társaság igazgatóhelyettese. A több mint 900 dolgozót foglalkoztató nagy húsexportőrhöz a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) ígérete ellenére szerdáig sem érkezett meg az újabb ellenőrző bizottság, jóllehet minden korábban feltárt hiányosságot kijavítottak.
Giacomo Pedranzini igazgató már korábban is jelezte: a Kométa a további veszteségek csökkentése érdekében a termelés drasztikus korlátozására kényszerülhet. Másfél héttel ezelőtt már másodszor vonta vissza az egyik legnagyobb hazai húsipari cég exportengedélyét a helyszíni vizsgálatot végző szakhatóság. A Somogy Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás január 30-án közölte a céggel a döntést. Ezt követően a társaság tulajdonosai és a város polgármestere levelet intézett az agrártárca vezetőjéhez, és fellebbeztek is a döntés ellen. A legutóbbi vizsgálattal kapcsolatban az ügyvezető igazgató elmondta: abban erősen diszkriminatív és rosszhiszemű elemek is felfedezhetők voltak, ráadásul kifogásolható a bizottság összetétele.
Pedranzini többször kifejtette: ha a helyzet záros határidőn belül nem oldódik meg, a termelés korlátozására s más drasztikus intézkedések meghozatalára kényszerülnek. A Kométa a jelenlegi helyzetben raktárra nem tud és nem is akar termelni, ráadásul megrendelőit is elveszítheti. A társaság tulajdonosai az elmúlt kilenc év alatt több mint 4 milliárd forintot fektettek a cégbe - hangsúlyozza az igazgató -, ezért elemi érdekük a társaság működőképességének fenntartása, az export újraindítása. Tavaly több mint két hónapig nem tudott a külpiacokra szállítani a Kométa, miután október 20-án egy szakhatósági vizsgálat ugyancsak élelmiszer-higiéniával összefüggő problémákat talált, s azonnali hatállyal felfüggesztették a cég exportengedélyét, amelyet csak karácsony után kaptak vissza.
