Egyetlen licitálóként bruttó 150 millió forintért a Tesco Globál Áruházak Rt. szerezte meg azt a komlói telket, amelyen az angol multinacionális cég magyarországi leányvállalata mintegy 1 milliárd forint értékű beruházási programba kezd - erősítették meg lapunk információit a döntést követően a városházán. A helyhatóságnál elmondták: a TÁÉV egykori telephelyén egy 3 ezer négyzetméteres eladóterű bevásárlóközpont mellett egy 245 jármű befogadására alkalmas parkolót, valamint - idehaza először - egy benzinkutat is épít a Tesco Globál.
A megállapodás szerint mindezek mellett a Tesco kiépíti a Zrínyi téri csomópontot is, aminek nyomán a helyi ipari park a korábbiaknál jóval könnyebben lesz megközelíthető. Az önkormányzatnál közölték, az ingatlanértékesítéssel jövőre a tervezettnél több beruházást tudnak megvalósítani, sőt vissza tudják fizetni mintegy 40 milliós működési hitelüket is. Az új bevásárlóközpont közel 200 új munkahelyet teremt a jelentős foglalkoztatási gondokkal küzdő térségben.
A telekvásárlás és a tervezett beruházások tényét lapunknak nyilatkozva megerősítette Danks Emese, a Tesco Globál Áruházak Rt. kommunikációs igazgatója. Danks elmondta, a helyhatósággal abban állapodtak meg, hogy a jogerős építési engedélytől számítva 18 hónapon belül felépítik a 3 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot. Ugyanakkor bíznak abban, hogy a létesítménykomlexum már jövőre elkészül. A kommunikációs igazgató a beruházás várható összegéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, elmondta viszont, hogy a Tesco Globál Áruházak Rt. komlói beruházása része annak a közelmúltban meghirdetett programnak, amelynek keretében elsősorban a közepes városokban építenek a korábbiaknál jóval kisebb alapterületű, ám a nagyokhoz hasonló arculatú, átlagosan mintegy 30 ezerféle terméket kínáló bevásárlóközpontokat.
