Várhatóan több milliárd forint értékű zöldmezős beruházással kétszer tízezer négyzetméteres gyártócsarnokot, valamint egy logisztikai központot épít a Fejér megyei Seregélyesen Európa egyik legnagyobb kamionutánfutó-gyártója, a német Kögel AG - erősítette meg lapunk információját a tulajdonosokkal folytatott tárgyalásokat követően Czétényi István polgármester. Emellett abban is megállapodtak, hogy a Kögel Seregélyesen már eddig is működő üzemét - az előzetes tervek szerint több száz millió forintos költséggel - jövő év áprilisáig 45-50, az év végéig pedig már 150 dolgozót foglalkoztató gyártóbázissá fejlesztik. Az üzem bővítése várhatóan már januárban elkezdődik. (A Kögel korábban jobbára csak lószállító utánfutókat gyártott a seregélyesi telephelyen.) Az 1,5-3,0 milliárd forintos zöldmezős beruházás azonban csak azt követően kezdődik el, ha a jelenlegi üzem mellett lévő többhektáros terület is az osztrák cég rendelkezésére áll. A kiválasztott ingatlan megszerzésében aktív szerepet játszik majd az önkormányzat - tette hozzá a polgármester.
Lapunk információi szerint, a Kögel két és fél év alatt Európa legnagyobb, elsősorban kamionpótkocsialkatrész-gyártó üzemévé kívánja fejleszteni seregélyesi üzemét, ahol az évtized második felében már mintegy félezer ember dolgozna. Várhatóan a nyugat-európai termelés egy részét is fokozatosan idetelepítik. A polgármester elmondta: a fejlesztésről azt követően született döntés, hogy a Kögel új tulajdonosokhoz került.
