Várhatóan két ütemben mintegy egymilliárdos beruházásba kezd Seregélyesen a francia Raphael International Group - tudta meg a NAPI Gazdaság. A kozmetikai világcég később a nyugat-európai termelésének egy részét is Magyarországra telepítené.
Czétényi István, a Fejér megyei település polgármestere megerősítette: Seregélyes határában, egy közelmúltban megvásárolt 2,2 hektáros területen, az ipari övezetben építheti meg a kozmetikai cég a logisztikai központot, később pedig az új gyártóbázist. Czétényi elmondta, információi szerint a Raphael előbb egy nagy alapterületű, az egész kelet-közép-európai térséget kiszolgáló raktárbázist szeretne tető alá hozni, amelyben mintegy 20-40 helyi dolgozó kap munkát. Ezt követően a francia cég egy igény szerint fejleszthető gyártóbázist építene, ahol újabb 60-80 alkalmazottat foglalkoztatnának. A polgármester közölte, bár az ügyben végleges döntés nem született, abban bíznak, hogy a beruházás már jövőre elkezdődik. Információink szerint a projektet a francia vállalat magyar leánycége, a Raphael Rosalee Cosmetics Hungary Kft. „gondozza”.
