A Bábolna Rt. bérvágást végeztet a Hajdú-Bét Rt. kisvárdai üzemében, és bérmunkát végeztet a Hajdú-Bét debreceni feldolgozójában is - erősítette meg a NAPI Gazdaság értesülését Marczali Gábor, a Bábolna Rt. vezérigazgatója. Hozzátette: a bérmunkát kapacitáshiány teszi szükségessé. A Hajdú-Bét Rt. részéről az üggyel kapcsolatos érdeklődésünkre lapzártáig nem válaszoltak.
A két cég kapcsolatával - illetve a még állami kézben lévő Bábolna és a 100 százalékban Wallis-tulajdonban lévő Hajdú-Bét lehetséges közeledésével - összefüggésben a Baromfi Terméktanács (BTT) e hét csütörtöki ülésén akár Nagy György Hajdú-Bét-elnököt is leválthatják a BTT elnöki posztjáról; egyebek között éppen azoknak a cégeknek a javaslatára, amelyek meglehetősen nehéz helyzetbe kerülnének egy olyan, a Bábolnából és a Hajdú-Bétből alakuló mamutcég miatt - maradjon az állami kézben vagy magánosítsák -, amely a magyar baromfipiac felét lefedné. Egy ilyen frigyet szakértők szerint versenytanácsi jóváhagyásnak is szentesítenie kellene. Elképzelhető, hogy a mostanság már beszállítói egy részének is tartozó Hajdú-Béttől a Wallist állami források segítségével ,,szabadítanák meg". Ez jól jönne a Wallisnak, de sokaknak kétségtelenül csalódást okozna. Ez is oka lehetett annak, hogy korábban felvetődött: a Bábolna Rt. a Valdor márkanevet vásárolja meg a Hajdú-Béttől a bérmunka mellett. A vázoltaknál már csak az lenne rosszabb a költségvetés számára, ha a valamiképpen a Hajdú-Béttel ,,felhizlalt" Bábolna Rt. az állam nyakán maradna.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az esetleges Hajdú-Bét-Bábolna-friggyel, illetve a Bábolna Rt. magánosításával kapcsolatos érdeklődésünkre elmondta: az SZDSZ általában híve a privatizációnak, illetve az ilyen típusú vállalkozások magánkézbe adásának, ezért ezúttal sem gördít akadályt a privatizáció elé. Hozzátette, hogy a baromfiágazat az egyik legnagyobb gondokkal küszködő terület, példa erre a Hajdú-Bét Rt., valamint hogy a Bábolna Rt.-t évek óta rendszeres állami támogatásban kell részesíteni. Feltehető, hogy vagy túl nagy kapacitások jöttek létre Magyarországon - ha igen, ezzel is kell valamit kezdeni -, vagy az egyébként megfelelő minőségű áru nem talál megfelelő piacokat a támogatási problémák miatt. A privatizáció segíthet ezeknek a gondoknak a megoldásában, persze kérdés, hogy milyen lépésekkel lehet a magánosítást végigvinni.
