BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új tarifacsomagot vezet be a Pannon GSM

Az év második negyedében 6 százalékkal növelte nettó árbevételét a Pannon GSM, miközben az adózás előtti eredménye 18 százalékkal emelkedett.

2003. július 23. szerda, 23:59

A Pannon GSM Távközlési Rt. árbevétele 6 százalékkal növekedett a második negyedévben az előző év ugyanezen időszakához képest, és meghaladta a 41 milliárd forintot. Az adózott eredmény 8,5 milliárd forint lett, ami 18 százalékos növekedést jelent a bázishoz képest. Az EBITDA 13 százalékkal, 16,3 milliárd forintra növekedett, az ügyfélszám pedig 2,25 millióról 2,71 millióra bővült – derült ki a cég tegnapi tájékoztatóján.
Király István marketinggel foglalkozó vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az első félévben „mesterségesen” fogták vissza az ügyfélszám-növekedést, s a lemorzsolódás aránya az elmúlt 15 hónapban összességében továbbra is kisebb volt, mint a legnagyobb konkurensnél. A Pannon például kevésbé támogatta az előre fizetett szolgáltatással együtt megvehető telefonokat, tekintve, hogy az operátornak – és Király szerint a piac összes szereplőjének – hosszabb távon nem jön be ez a marketingfogás. Jövőre ugyanis a mobilszám-hordozhatóság bevezetésével az ilyen módon értékesített telefonok más szolgáltató hálózatába kerülhetnek.
A második félévben a Pannon új tarifacsomaggal kíván megjelenni, amelytől jelentősebb ügyfélkör-növekedést vár, emellett tovább folytatódik a számlás ügyfelek megtartását elősegítő kedvezmények kialakítása.
A második negyedévben a Pannon piaci részesedése a teljes ügyfélszámot tekintve 37,19, a Westelé 48,07, míg a Vodafone-é 14,7 százalék volt. Király szerint már csak a legfiatalabbak és a legidősebbek körében lehet új előfizetőket toborozni. Az adatokból kiderült, hogy a mobiltelefonnal rendelkezők száma jócskán meghaladja a hétmilliót, ám a szolgáltatók számára valós bevételeket generáló, vagyis „élő” kártyákat tekintve a piac 6,8 milliósra tehető. Ezzel számolva a Westel júniusban 48,6, a Pannon 36,49, a Vodafone pedig 14,88 százalékos piaci részesedést mondhatott magáénak.

Gáti Tibor
Gáti Tibor
Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet