Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtökön egyhangú szavazással döntött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt.-vel 1997-ben kötött műsorszolgáltatási szerződés módosításáról - áll az ORTT és a rádió közös közleményében. Az elmúlt napok egyeztetéseit követően a felek ugyanis megállapodtak abban, hogy a rádió vállalja a szerződés szerinti négymilliárd forintos hétéves koncessziós díj megfizetését azzal, hogy a testület - méltányos díj ellenében - öt évre meghosszabbítja a Sláger 1997-es műsorszolgáltatói szerződését. Információnk szerint a csatorna mintegy egymilliárd forintért juthat hozzá öt évre a frekvenciához.
A műsorszolgáltatási jogosultság öt évre történő meghosszabbítása azt követően lép hatályba, hogy a Sláger a most megkötött megállapodásban meghatározott időpontban eleget tesz a díjfizetési kötelezettségének. (Úgy tudjuk, a rádió tehát akkor élhet az újabb ötéves időszakkal, ha koncessziós idejének végéig, 2004. november 18-áig kifizeti az inflációval növelt, összesen 5,5 milliárd forintos műsorszolgáltatási díjat.) A megállapodás után immár okafogyottá válnak azok a peres eljárások, amelyek értelmében az ORTT immár egy éve próbálja fizetésre kényszeríteni a rádiót. Médiaszakemberek szerint a mostani helyzet után a többi kereskedelmi rádió, például a Danubius hasonló felvetéséről is döntenie kell az ORTT-nek, ám az egyes csatornák jövője egyéni elbírálást igényel.
D. J.
