A közraktárakon keresztüli készletezés és hitelezés hosszú távú megoldást ígér a folyamatos és megújuló termelési feltételek megteremtéséhez, a közraktározás így a továbbiakban is az agrárszabályozó mechanizmusok meghatározó tényezője marad - hangzott el a Hungária Közraktározási és Kereskedelmi Rt. igazgatósági ülés után tartott sajtótájékoztatóján tegnap. Az előzetes számok alapján a cég eredményes évet zár idén. Lénárt Béla, a társaság gazdasági igazgatója lapunknak elmondta, hogy az árbevétel eddig csaknem 800 millió forint - 50 százalékkal nagyobb, mint tavaly -, a múlt évi 44 millió forintos eredményt pedig megduplázzák.
A testület megállapította, hogy a cég által kibocsátott közraktári jegyek értéke az előző évi forgalmat 10 százalékkal meghaladva december 3-áig több mint 63 milliárd forintot ért el úgy, hogy a közraktározott áruk mennyisége az év végére eléri vagy meghaladja a tavalyi értéket. A testület megelégedéssel nyugtázta, hogy a Hungária megőrizte piacvezető szerepét. Az eddigi javulásban a gabona mellett az egyéb termékek - például a bor, élelmiszer- és ipari termékek - közraktározásának növekedése is közrejátszott.
A cég idei fejlesztései és új programjai közül kiemelkedik a közraktározási törvényben meghatározott mértékű finanszírozási és kereskedelmi tevékenység, amely partnereiknek segítséget nyújtott nemcsak a tőzsdei cikkek, hanem egyéb áruk közraktározásának tekintetében is. Jelentős fejlesztés volt a telekgerendási székhelyű Hungária Telekgerendás Termény- és Fafeldolgozó Kft. megvásárlása. A cég a Békés megyei térségben integrátori szerepet lát el, két szárítóval és 30 ezer tonnás tárolókapacitással rendelkezik. A beruházás célja, hogy e bázist EU-konform intervenciós közraktározási modellként továbbfejlesszék.
A közelmúlt egyik legfontosabb fejleménye, hogy a Hungária többségi tulajdont szerzett az Interseed Vetőmagtermelő és Előállító Kft.-ben. Ez nyitást jelent a gabonatermelés irányába, és mint a telekgerendási kft.-nél, így az Interseednél is közraktározási tevékenységüket kiteljesítve, integrációs feladatok ellátására is vállalkozni kívánnak. Terveik szerint az elkövetkezendő időszakban tevékenységüket további fejlesztési programokkal bővítik, ami az intervenciós programok mellett a logisztikai célkitűzések és az EU-követelmények teljes körű figyelembevételét jelenti.
L. L.
