November 11-étől teljesen megújul a Petőfi rádió, amely korábbi arctalan, vegyes műsorstruktúrájával szinte eladhatatlan volt a hirdetők számára, s a frissítéstől a reklámozók aktívabb megjelenésére is számít a csatorna - mondta Kondor Katalin, a Rádió elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón. A Petőfi műsorát a későbbiekben a zene, a sport, az egészség, illetve a szórakozás témái uralják majd; miközben a csatorna megőrzi értékes műsorait - például a Kabarécsütörtököt -, újakat is indít. Idén az első félévben a Petőfin a zenei műsorok 7,9, míg a prózaiak 92,1 százalékot képviseltek a műsoridőből, s ezen is változtatni kíván a csatorna vezetése - mondta Kiss Gyöngyi főszerkesztő. A Petőfi hallgatottsága kapcsán Kondor csak annyit mondott, hogy az „a régi időkhöz képest gyászos”. A Magyar Rádió egyébként már csak közszolgálatiságából fakadóan is nem csupán a kereskedelmileg fontos 18-49 éves korosztály csatornája akar lenni - jegyezte meg az elnök.
Kondor elmondta még, hogy a Rádió egyelőre nem tudja, jövőre mekkora összegből gazdálkodhat. A korábbiakkal ellentétben a berendezések üzemben tartási díját ugyanis a jövőben az állam állja, ám arról még nincsenek hivatalos értesülései, hogy ez 2003-ban pontosan mekkora összeg lesz. Egyes információk szerint a Rádió jövőre ilyen címen akkora pénzre számíthat, mint amennyit idén megkap. Kondor megjegyezte, hogy a Rádió állami pénzügyi forrásai sohasem követték az inflációt az elmúlt tíz év során, miközben a költségei jelentősen növekedtek.
D. J.
