BUX 139045.08 -0,53 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem viszik táncba a Vegyépszert

Bár a Vegyépszer konzorciális partnerként társulhatna az autópálya-építésekre kiírt közbeszerzési pályázatokon induló cégekhez, ajánlatot azonban egyik társaságtól sem kapott - tudta meg a NAPI Gazdaság. A Vegyépszer a következő tenderen azonban már ringbe kíván szállni, ezért most mindent megtesz e tevékenységének megerősítéséért.

2002. szeptember 22. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Vegyépszer az autópálya-beruházásokra potenciálisan pályázó cégek egyikétől sem kapott felkérést, s maga sem ajánlkozott - mondta lapunknak Tímár Gyula, a Vegyépszer vezérigazgatója. A cég a közbeszerzési pályázat szerint konzorcium vezetőjeként, illetve egyedüli fővállalkozóként nem indulhat a tenderen, mert nem adott át új autópályát. A felkérés tehát konzorciumi partneri szerepre vonatkozhatott volna, ezt ugyanis nem zárja ki a pályázat.
Tímár elmondta, hogy abban az esetben sem indult volna a Vegyépszer a tenderen, ha erre lehetősége nyílt volna, mert úgy tartja, hogy a beruházásokból részt kell kapjanak az elmúlt másfél-két évben kimaradt cégek is, mint a Strabag, az Egút illetve a Hídépítő. Ennek igazolására a vezérigazgató megemlítette, hogy a Vegyépszer május végén aláírás nélkül küldött vissza a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nek egy szerződést.

Ezzel a megállapodással - miután a szerződést már minden érintett jóváhagyta - jogot szerzett volna a Letenye-Tornyiszentmiklós közötti és az M70 utak építésére, s ezzel több mint 40 milliárd forintról mondott le. A Vegyépszer azért döntött így, mert akkor már nyilvánvaló volt az új kormány azon szándéka, hogy közbeszerzési eljárás keretében kívánja megépíttetni a sztrádákat.
A későbbi útépítésekkel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokon azonban megméretteti magát a társaság - tette hozzá Tímár. A Vegyépszer tehát nem kíván lemondani az útépítési megbízásokról, amit az is alátámaszt, hogy a közelmúltban - kivásárolva a Menedzser Kft. üzletrészét - kizárólagos tulajdonosa lett az M3-as és M7-es sztrádák építésénél is szerepet játszó MAÚT Kft.-nek (NAPI Gazdaság, 2002. július 9., 5. oldal). Ennek eredményeként immár nemcsak híd-, hanem útépítésre szakosodott kivitelező vállalkozása is van a Vegyépszernek. A cég emellett azzal is erősíti önállóságát, hogy megvásárolta a székesfehérvári ARÉV több érdekeltségét, így megszerezte a Depot 2000 Kft.-t, illetve a Kran 2000 Kft.-t, a Bürohaus 2000 Kft.-t és a Feld 2000 Kft.-t. Legutóbb pedig a társaság hídépítő vállalkozása, a Mahíd Rt. vásárolt 50 százalékos tulajdonrészt az ARÉV Minőségbiztosítási Kft.-ben. A Vegyépszer tehát építőipari tevékenységei mellett immár a vagyonhasznosítás terén is szerepet szerzett.
Diószegi József

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet