„Hosszas előkészület után érlelődött meg bennem, hogy váltani akarok, s ehhez a mostani volt a legmegfelelőbb időpont” - indokolta lapunknak Pálffy István a tv2-től történő tegnapi távozását. A televíziós személyiséget megkereste az MTV. Pálffy - állítása szerint - szívesen dolgozna a közszolgálati intézménynél, a szerződést azonban még nem kötötték meg. Pálffy István a kezdetektől meghatározó személyisége volt a tv2-nek, s a csatorna megjelenésének előkészítésében is kiemelkedő szerepet játszott Tolvaly Ferenc és Pintér Dezső mellett. Pálffy, aki a csatorna hírigazgató-helyettese is volt, öt éven keresztül vezette a kereskedelmi televízió Tények és Jó estét, Magyarország! című műsorát. A tv2 közelmúltban történt műsorszerkezet-váltása után kisebb szerepet kapott a képernyőn, s immár csak a Tények című műsor vezetése jutott számára. (Tegnaptól a Tényeket Máté Krisztina és Nika György vezeti hétköznaponként.)
D. J.
