Üzleti körökben már csaknem két hónapja elterjedt a hír, hogy a nehéz pénzügyi helyzetbe került KPN megválik portfóliójának értékes elemeitől. A hír felröppenésekor a KPN lapunknak nem kívánta kommentálni értesülésünket (NAPI Gazdaság, 2000. január 13., 1-5. oldal). A holland cég azonban tegnap valóban bejelentette, hogy egyebek között megválik magyarországi érdekeltségeitől. A döntés érinti a Pannon GSM Rt.-t, amelynek a KPN a legnagyobb tulajdonosa 44,66 százalékos részvénycsomagjával. Mellette a norvég Telenor Mobile Communications - közvetlenül és közvetve - 25,78 százalékot, a finn Sonera Holding 23 százalékot, a dán TeleDanmark International pedig 6,56 százalékot birtokol. Nemzetközi elemzők szerint az eladásra kínált portfólióban szereplő cégek közül a Pannon a KPN második legértékesebb társasága - írországi vállalkozása után. A Financial Times szintén elemzőkre hivatkozva úgy véli, a KPN-nek a magyar mobiltelefon-társaságban tulajdonolt része mintegy 600 millió eurót ér.
A 18,8 milliárd forint jegyzett tőkéjű Pannonnak több mint 1,3 millió előfizetője van, a társaság eddig körülbelül 800 millió dolláros befektetést hajtott végre.
A cég az 1999-es 78,7 milliárd forint után tavaly 97,5 milliárd forint bevételre tett szert üzleti tevékenységéből, idén e csaknem 24 százalékot is meghaladó forgalomnövekedést tervez. A cégvezetők szerint ugyanakkor a negyedik magyarországi mobiltelefon-szolgáltató megjelenése csökkentette a Pannon 2000-es nyereségét: tavalyi 10,1 milliárd forint adózás előtti profitja 27,6 százalékkal elmaradt az 1999-es 13,9 milliárdtól.
Suba János, a Pannon szóvivője nem kívánta kommentálni a hollandok tegnapi döntését, ám elmondta, hogy az eddigi tulajdonosváltásokhoz hasonlóan a mostani sem fogja befolyásolni a cég működését. Miután a Pannon jelenlegi tulajdonosai elővásárlási joggal rendelkeznek, első körben az említett cégek tehetnek ajánlatot a KPN-nek. Bár az érintettek nem kívántak nyilatkozni, a Telenor és a Sonera azért is tűnhet potenciális vevőnek, mert őket nem érintette érzékenyen az elmúlt időszak telekomcégválsága (a norvég társaság tavaly év végén árfolyameséssel debütált a tőzsdén). A Sonera azért is érezheti kényelmes helyzetben magát, mert a finn kormány szinte ingyen juttatta UMTS-licenchez. A Pannon tulajdonosai közül a TeleDanmark mára csak 6,56 százalékos részvénypakettel rendelkezik; a cég meghatározó tulajdonos a helyi koncessziós telefonszolgáltatásban érdekelt HTCC-ben, s ily módon a vezetékes infrastruktúra mellett jól jöhetne neki a mobilhálózat, ám számára egy korábbi tulajdonosi összefonódás kizárja az újbóli megjelenést.
A Pannon tulajdonosi körén kívüliek közül - a jogszabályok alapján - azok a társaságok jöhetnek szóba vevőként, amelyek nem érdekeltek más magyarországi mobiltelefon-vállalkozásban, vagyis sem közvetlenül, sem közvetve nem tulajdonosai a Westel Mobil Távközlési Rt.-nek, illetve a Vodafone márkanév alatt szolgáltató V.R.A.M. Rt.-nek. (A nagyok közül tehát sem a Deutsche Telekom, sem a Vodafone nem lehet a vevők között.) Ily módon akár a mobiltelefóniába betörni szándékozó Vivendi, akár a vásárlások kapcsán ugyancsak szóba hozott British Telecom jelentkezhet a KPN-nél, bár ez utóbbi cég szintén nehéz helyzetbe került az elmúlt időben. Mindezek alapján nem a közeljövő fejleménye lesz a Pannon tulajdonosváltása, vagy pedig a KPN arra kényszerül, hogy áron alul megváljon a Pannon-papíroktól.
A Pannon mellett értékesítésre vár az alternatív távközlési cég, a PanTel Rt. részvényeinek 75,2 százaléka is. Az országos optikai gerinchálózattal rendelkező társaság alaptőkéjét tavaly 20 milliárdról 30 milliárd forintra emelték, s ennek során nőtt a KPN - közvetlen és közvetett - részesedése 62 százalékról 75,2 százalékra. (A PanTelben 14,7 százaléka van a KFKI tulajdonában lévő PT Invest Rt.-nek, a fennmaradó részvények a MÁV Rt. tulajdonában vannak). A PanTel tavalyi bevétele megközelítette az 5 milliárd forintot, amit idén szeretne megduplázni.
A KPN harmadik magyarországi érdekeltsége a EuroWeb Rt., amely 51 százalékban a PanTel Rt., 49 százalékban pedig az amerikai tőzsdén jegyzett EuroWeb International Corp. közép-európai internetszolgáltató tulajdonában van. Ez utóbbi cég papírjainak 51 százaléka ugyancsak a KPN kezében van. Miközben egy ideje már várható volt a KPN tegnapi döntése, a magyar EuroWeb nemrég újabb akvizíciót hajtott végre, megvásárolta a Internetto nevű internetes újságot.
A KPN legkevesebb 5 milliárd euró bevételre kíván szert tenni érdekeltségeinek eladása révén, hogy csökkenteni tudja adósságállományát, amely tavaly 21,9 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 4,6 milliárdról a terjeszkedéssel járó vállalatfelvásárlások, valamint brit, német és holland mobilkoncessziók megszerzése miatt. A cég - amely már korábban jelezte ilyen szándékát - tegnap bejelentette, hogy megbeszéléseket kezdett a cseh kormánynyal arról, milyen feltételekkel vonulhat ki a Cesky Telecom AS távközlési vállalatból, amelyben 20,3 százalékkal rendelkezik. Tárgyalásokat folytatnak a Telcomsel indonéz távközlési vállalatban meglévő 22,3 százalékos részvénycsomag eladásáról is, de Paul Smits, a KPN elnöke nem nevezte meg, mely cégekkel egyeztetnek.
A KPN által közzétett listából kiderül, hogy szó van az Eircom Plc ír távközlési vállalatban meglévő 21 százalékos tulajdonrésznek, az Infonet Services Corp. 17 százalékának és az Ukraine Mobile Communications 16,3 százalékának az eladásáról is, emellett lépéseket tettek a EuroWeb International Corp. tavaly februárban 16,3 millió dollárért megvett 51 százalékának értékesítésére is. (A EuroWeb Magyarországon kívül Csehországban és Szlovákiában működtet vállalati internetszolgáltatást.) A KPN már korábban eladta a brit Vodafone Group Plc-nek a vezető ír mobilcégben, az Eircellben birtokolt 21 százalékos részvénycsomagját, de az ügyletet még nem hagyták jóvá a részvényesek. Szintén a tőkebevonást szolgálja a KPN Mobile NV mobilszolgáltató tőzsdére vitele: a lépést eredetileg a múlt évre tervezték, de a piaci körülményekre hivatkozva elhalasztották.
A vállalat tavaly - a KPN Mobile 15 százalékos részvénycsomagjának eladásából befolyt 2,3 milliárd eurót nem számítva - 626 millió euró veszteséget szenvedett el az egy évvel korábbi 771 milliós nyereség után, az árbevétel 48 százalékkal 13,51 milliárd euróra emelkedett. A kiadási oldalt a kamatfizetések megugrása és a német E-Plus Mobilfunk GmbH szolgáltató megvételével kapcsolatos goodwillköltségek terhelték meg. A csoportnak december végén 25 millió ügyfele volt, szemben az egy évvel korábbi 14 millióval. A KPN 10-15 százalékos forgalomnövekedést vár erre az évre, de nyereségre - egyszeri bevételek nélkül kalkulálva - legkorábban 2003-ban számít.
Diószegi József-Gáti Tibor
