A brojlercsirke ára körülbelül öt év óta változatlanul alacsony szinten van, a feldolgozók kilogrammonként 185 forintot fizetnek érte – tájékoztatnak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM). Hozzáteszik, hogy a lúdtermelők körében nagy a bizonytalanság, egyrészt azért, mert még nem ismertek a vágóliba iránti külpiaci igények, másrészt mert a Hajdú-Bét Rt. felszámolása nagyon sok gazdát hozott lehetetlen helyzetbe. Így a termelők nem mernek készpénzért napos libát venni, arra várnak, hogy valamelyik integrátor vagy feldolgozó finanszírozza meg a termelésüket. Ebben a helyzetben a vágóhíddal nem rendelkező felvásárlók még részlegesen sem „veszik át” a felszámolás alatt álló Hajdú-Bét Rt. kistermelői körét – állítják a szaktárcánál, ahol arra is felhívják a figyelmet, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kisvárdai baromfi-feldolgozó üzemben újra beindult – igaz, csak egyharmad kapacitással – a termelés, a teljes felfutás 8-10 hónap múlva várható. Petneházán a Master Good Kft. zöldmezős beruházásban létesített új feldolgozó üzemet, elsősorban a szabadtartásos baromfi vágására.
Nem éppen szárnyaló a baromfipiac, sem a belföld, sem az export tekintetében – mondja ugyanakkor Erdélyi István, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke, aki különben a terméktanács mai küldöttgyűlésén értékeli részletesen a baromfiágazat múlt évét és az idei kilátásokat. Emlékeztet arra, hogy a kereslet március óta csappant meg Nyugat-Európában is, ami az árak csökkenésével járt – érzékelhető ez a fogyasztói árakban is – a takarmány ugyanakkor rendkívüli mértékben megdrágult. A baromfisok abban bíznak, hogy a második félévben megfordul a piaci tendencia, ami kellene is ahhoz, hogy az ágazat elfogadható szinten zárja az évet, legalább a második félévben ugyanis – amikor a termelés 20 százalékos visszaesésével számolnak az ágazatban – a tavaly decemberi árakon kellene értékesíteni.
Az ágazati szereplők helyzetét súlyosbítja, hogy a tavalyi 11 milliárd forint helyett idén 5,1-5,2 milliárdnyi támogatást kap a baromfiágazat egy olyan év után, amikor a vesztesége 15-17 milliárd forint közötti lehetett, a felszámolás alatt álló Hajdú-Bét esetében mintegy 10 milliárd forintos veszteséget becsülve. A csaknem 500 millió dolláros exportbevételű baromfiágazat 11 milliárdos támogatása nemzetgazdasági szinten elhanyagolható lenne, az ágazat szempontjából viszont ez óriási összeg, s a versenyképesség miatt is nagyon fontos lett volna, hogy az EU-konform támogatási formák megmaradjanak.
