A hó védelmet nyújtott az őszi vetésű növényeknek a 18-20 fokos fagyban, de a későbbi enyhülés okozta gyors olvadás a mély fekvésű területeken jelentős belvízveszéllyel jár - derül ki az agrártárca januári helyzetjelentéséből. A földművelésügyi hivatalok adatai szerint a hó borította földeken a vetések szépen áttelelhetnek, fejlettségük megfelelő.
A tavaszi vetésű növények alá a talaj-előkészítés januárban nem folytatódhatott, ám a gazdálkodók megkezdték a növényvédő szerek és műtrágyák beszerzését. Ellátási gondok sem mennyiségi, sem minőségi szempontból nem merültek fel, s vetőmagvakból is bőséges a kínálat, a forgalmazók fizetési kedvezményekkel ösztönzik a vásárlást.
Bár a zöldséghajtatók költségeit a kemény hideg jelentősen megnövelte, a piaci felhozatal és választék számukra is megfelelő volt, s folyamatos az ellátás az őszi zöldségfélékből is. Az árak általában az előző évi szinten vannak, kivéve a burgonyát, a káposztaféléket és a vöröshagymát, ezeké 30-50 százalékkal magasabb. A gyümölcsösök metszését a gazdák többsége még nem kezdte el. A januári fagyok következtében a rügyek fajtától és termőhelytől függően 0-70 százalék között károsodtak. Csongrád és Bács-Kiskun megyék őszi- és kajszibarack-ültetvényeiben helyenként 50-80 százalék a rügykár, a terméskiesés azonban csak később becsülhető, mert még a virágok ötödéből is teljes termés szüretelhető. A betárolt alma értékesítése akadozik, az idaredért és a jonatánért kilogramonként 40-50, a goldenért 70 forintot adnak a kereskedők.
A szőlők mintegy 5 százaléka van megmetszve, a januári fagyok hatására a főrügyek elsősorban a 150 méter tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb fekvésű szőlőültetvényekben, a pontuszi fajtacsoportnál (kadarka, rizlingszilváni stb.) fagytak el. Ott azonban, ahol lehúzták a szálvesszőket, e fajták esetében sincs aggodalomra ok. A terméskiesés megállapítására csak később lesz lehetőség, mert a mellékrügyekből - szerencsés esetben - ezeken a területeken is jelentős termés várható.
