Nem volt nagy forgalom az év első tényleges kereskedési hetén a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. Az évkezdettel is magyarázható lanyha érdeklődés nyomán persze könnyebben mozdultak az árak is a múlt héten, bár ez az első napon még nem volt igazán érezhető; a kukorica az egyetlen kivétel ez alól, amellyel kedden kifejezetten élénk kereskedés folyt.
Hétfőn mindössze 16 kontraktusnyi forgalom volt a határidős gabonapiacon, 35 millió forint értékben, ez azonban már kedden több mint tízszeresére növekedett. Szerdán a forgalom a keddi 364,8 millió forinthoz képest 20 százalékkal csökkent. Csütörtökön tovább zuhant a forgalom - ezúttal a szerdainak kevesebb mint felére -, pénteken pedig gyakorlatilag tovább feleződött. A hét összforgalma így 387 kontraktust, 847,5 millió forintot tett ki, aminek 43 százalékát kedden regisztrálták.
Mint azt korábban prognosztizáltuk, a takarmánykukorica ára továbbra is alacsony, sőt a múlt héten még tovább esett az előző záróárhoz képest, összesen 810 forinttal 21 190 forintra a legközelebbi, márciusi határidőre (NAPI Gazdaság, 2003. január 6., 1-10. oldal). Ez leginkább a hétfői 450 forintos árcsökkenés illetve a keddi, csaknem limittel való, 750 forintos további zuhanás következménye - a keddi viszonylag erős tőzsdenapon áprilisi határidőre már limittel esett a kukoricaár -, amit a szerdai 80 forintos árcsökkenést követő csütörtöki és pénteki, 370 és 100 forintos áremelkedés nem tudott ellensúlyozni. A kialakult tőzsdei árat tekintve mindenesetre a fizikai piacon az exportőrök által kínált 18 000-19 000 forintos árszint felső sávja már nem hangzik annyira rossznak, más kérdés, hogy a termelők jó részének önköltségeihez viszonyítva még ez is kevésnek számít.
A búza a kukoricáénál csekélyebb, összesen 180 forintos árcsökkenést szenvedett a múlt héten a legközelebbi határidőre, így a jegyzése is jóval magasabban, 22 380 forinton zárt, mint a hetet 21 190 forinttal záró kukoricáé, pedig előző záróára még csak 560 forinttal volt magasabb a kukoricáénál. Bár márciusra hétfőn a búza ára 160, kedden pedig további 570 forinttal esett, szerdán 270, csütörtökön pedig már 400 forinttal emelkedett az ár, míg pénteken újra csökkent 120 forinttal.
A kukoricát a takarmányokban helyettesítő takarmánybúza ára a legközelebbi határidőre az egy héttel korábbi záróárra, a stabil 21 000 forintra kapaszkodott vissza. Bár szerdán 500 forinttal esett az ára - igaz, kötés nélkül -, csütörtökön 200, pénteken pedig 300 forinttal emelkedett az ár márciusra. Kedden különben a takarmánybúza elszámolóára augusztusra 600, szeptemberre szintén 600, decemberre pedig 400 forinttal gyengült, bár lanyha forgalom mellett.
Nem mozdult a múlt héten a takarmányárpa és az olajnapraforgó ára, előbbi esetében csak kedden, az augusztusi határidőre volt 150 forintos áremelkedés. Az ammónium-nitrátra - amelynek legközelebbi határideje decemberben január volt - idén még nem nyitottak kontraktust.
L. L.
