A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Mivel megszűnik a természetbeni juttatás kategória, semmissé válik az a korlát is, amely szerint a juttatást minden alkalmazott esetében egyenlő arányban kell alkalmazni, vagyis az nem lehet sem teljesítményfüggő, sem egyéb szempontból differenciált - ellenkező esetben jóval magasabb adót kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy a társaságok akár az ételutalványt is felhasználhatják motivációs eszközként - derült ki a Sodexo témában tartott konferenciáján.
Ez annál is inkább elképzelhető, mert az utalványt a társaságok jellemzően nem havonta adják ki, hanem egy összegben, a decemberi fizetésekkel. Vagyis már most is egyfajta bónuszként könyvelik el sok helyen. Az ételutalvány azért is lehet kelendő 2011-ben, mert egész évre, több mint 200 ezer forint értékben adható kedvezményes adózás mellett, ráadásul azt nemcsak készételre lehet majd költeni, hanem fel nem dolgozott élelmiszerre is.
Ha lehetőség lesz a differenciálásra, akkor a megfelelően kialakított cafeteriapakkal egy cég az éves - vagy egyéb, teljesítményhez kötött - jutalmazást is letudhatja. A csomagba ugyanis be lehet vonni az ételutalvány mellett az üdülési csekket és az egyelőre balladai homályba burkolózó Széchenyi pihenőkártyát is - ezek mind kedvezményes adózásúak.
A pihenőkártya alkalmazását jövőre még nem javasolják tiszta szívvel, mivel a szabályozás részletei nem ismertek.
Az iskolakezdési támogatást vagy a bérletjuttatást ugyanakkor talán nem érdemes összekapcsolni a teljesítménybérezéssel, s ide sorolható még a képzések finanszírozása is.
A pihenőkártya, az üdülési csekk és az ételutalvány összesen mintegy 600 ezer forint keretet jelent, vagyis ekkora összeget kaphat adott esetben a legjobban teljesítő munkatárs. Ez annál is inkább könnyen kialakítható rendszer, mert a cafeteriakártyák elterjedésével a lebonyolítás is egyszerűbbé válik, nem kell zsebben tartani egy vastag köteg utalványt. A Sodexo tavasszal jön ki a maga kártyájával.
