BUX 139045.08 -0,53 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem kell ügyészi jóváhagyás az adatkéréshez

2010. november 2. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatékonyabbá válhat a gazdasági bűncselekmények elleni fellépés, ha az országgyűlés elfogadja a jövő héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) szóló szabályozást. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) összevonása révén megalakuló szervezet 23 ezer alkalmazottal és több mint százmilliárd forint költségvetéssel hajszolhatja az adó- és vámcsalókat.

A két intézmény összevonásával kapcsolatban korábban azt a kritikát - pontosabban problémát - fogalmazták meg szakértők, hogy nehezen integrálható egy köztisztviselőkből álló hivatalba, vagyis az APEH-ba egy fegyveres szerv. Ez már korábban is okozott működésbeli nehézségeket, amikor is az adóhatóságon belül nyomozati jogkörrel rendelkező igazgatóság jött létre. Ezt a különbözőséget azzal próbálná korrigálni a NAV-ról szóló törvény, hogy a pénzügyi nyomozó kormánytisztviselői státust is kaphat - vagyis vonatkozik majd rá a köztisztviselőkről szóló, az összes adóhatósági alkalmazottra nézve kötelező törvény s a közigazgatási eljárásokra vonatkozó törvény is.
Ezt leszámítva azonban viszonylag különálló maradna a nyomozati részleg, külön büdzsével rendelkezne például. Ugyanakkor megszűnne a most még fennálló különbség a két szerv bérezésével, jutalmazásával kapcsolatban.
A jelenleg az APEH és a VPOP által végzett feladatok lényegüket tekintve nem változnak hiszen az adózás rendjéről szóló törvény nem módosul érdemben. Ami mégis új lesz, az a nyomozást elősegítő - és azt szabályozó - átalakítások. A korábbi nehézkességet kiküszöbölendő például nem kell majd ügyészi jóváhagyás ahhoz, hogy az adóhatósági feladatokat ellátó tisztviselők adatokat adjanak át a nyomozóknak. Ez még akkor is kötelező volt, amikor az APEH része volt a bűnügyi igazgatóság, vagyis a saját igazgatóság is csak külső jóváhagyás után kérhetett ki adatokat az adóhatóságtól. Szintén az adatkérést könnyíti az az adózás rendjéről szóló törvénybe illesztett betoldás, amely lehetővé teszi az uniós támogatásokkal visszaélők lefülelését. Ezek szerint a támogatást folyósító szervezet szintén ügyészségi jóváhagyás nélkül kérhet adatot a hatóságtól, ha visszaélést gyanít a támogatásokkal kapcsolatban.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet