A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Budapesten augusztus közepéig 97,5 milliárd forint folyt be, ehhez a szeptember 15-én esedékes előlegfizetéskor további 84 milliárd forint értékű befizetés jöhet. Ez kilencmilliárd forinttal elmarad a 2009-ben ugyanezen időpontig befolyt adóbevételtől, és karcsúbb az idénre tervezettnél is. Az egész évre a közgyűlés 197,7 milliárd forint bevétellel számolt.
Az önkormányzat kimutatása szerint június 30-áig 23,5 milliárd forint hátralék keletkezett, ez 1,5 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál.
Az elmaradás, illetve a hátralék a bevételek csökkenése és a fizetési képesség romlása miatt alakult ki, a halasztást, fizetési könnyítést célzó beadványok is ezekre az okokra hivatkoznak.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a tervezett bevételek erőteljes és feszített adóigazgatási munkával teljesíthetők.
A második legnagyobb városban, Debrecenben ennél valamivel jobban alakult a félév. Idén 10,3 milliárd forint helyi adóbevételt tervezett a város, ez kicsivel elmarad a tavalyi 10,8 milliárdos bevételtől (a tavalyi 9,8 milliárd forintos tervet viszont meghaladja). Az első félévben a terv 49,3 százaléka folyt be, vagyis 5,1 milliárd forint, ebből következően Debrecen nem számol bevételelmaradással.
Várhatóan nem üti majd meg az önkormányzatokat, hogy jövőre megszűnnek kisebb helyi adók. Januártól a vállalkozók kommunális adójától és az építmény után fizetendő idegenforgalmi adótól szabadulhatnak meg a cégek és turisták, ami csak a bevételek töredékét teszi ki. Debrecenben a számítások szerint 145 millió forint bevételkiesést okoz majd az adónem kivezetése, ez a helyi adóbevétel 1,4 százaléka. A kiesés ellensúlyozásáról a város nyilatkozata szerint a következő önkormányzat hivatott gondoskodni - ez valószínűleg a mostanihoz hasonló összetételű lesz.
