A cégeknek május 30-áig - ami az idén 31-ei, hétfői határidőt jelent - kell elküldeniük a Céginformációs Szolgálatnak, végső soron az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak az elektronikus beszámolókat. A minisztérium jelzi az adóhatóságnak, hogy kik tettek eleget határidőre a kötelezettségüknek, ezt követően az adóhatóság szankcionálja az elmaradást és a hibákat. A szigorú szabályozás életbelépése, tavaly május elseje óta összesen 262,5 ezer társaság nyújtott be mérleget. Ez az adat halmozott, vagyis ebben a 2008-ról szóló mérlegek is benne vannak. A körben a naptári év szerinti, az ettől eltérő üzleti évet alkalmazó és a megszűnt, átalakult cégek is szerepelnek. Idén januártól április végéig összesen 19,7 ezer cég szolgáltatott adatot a céginformációs szolgálatnak. Azt csak május 31-ét követően lehet megmondani, hogy hány cég nem tett eleget kötelezettségének, mivel akkor derül ki, hányan választottak a naptári évtől eltérő üzleti évet.A vállalkozásoknak a mérleg mellett be kell nyújtaniuk az eredménykimutatást, a kiegészítő mellékletet, ha kell, a független könyvvizsgálói jelentést, az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot, továbbá a Magyar Államkincstár igazolását a költségtérítés befizetéséről. Ha e csatolmányokat nem mellékeli a cég vagy a költségtérítést nem megfelelő összegben, esetleg késve fizette be, a hatóság úgy tekinti, hogy nem teljesítette közzétételi kötelezettségét. Ekkor az APEH 15 napos határidővel felszólítja a kötelezettség teljesítésére, és amennyiben a vállalkozás nem tesz eleget ennek, az adóhatóság 60 napos határozott időtartamra felfüggeszti a cég adószámát - mondta Kisné Szabó Anna, a BDO Magyarország könyvelési üzletágának cégvezetője. Ha a vállalkozás számára nem jelent elegendő szankciót az adószám felfüggesztése, a cégbíróság az APEH értesítése alapján 15 napon belül megszűntnek nyilvánítja a társaságot és törli a cégjegyzékből. Az intézkedés súlyosnak tűnhet, ám az utóbbi években a társaságok szinte csak hobbiszinten kezelték mérlegbenyújtási kötelezettségüket. A becslések szerint ugyanis 40-50 ezerre is tehető azon vállalkozások száma, amelyek egyáltalán nem helyezik letétbe beszámolóikat. Eddig mintegy kétezer adószámot függesztett fel az APEH, az emiatt törölt cégek száma több százra rúg.
