BUX 138791.61 -0,71 %
OTP 45590 -0,48 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nekik jól jött a válság

Összesen 82 szolgáltató központ működik Magyarországon, a következő két évben jelentős növekedés várható ebben a szektorban. Ez egyebek mellet a válságnak is köszönhető, hiszen a kiszervezéssel sokat spórolhat egy vállalat.

2010. április 22. csütörtök, 12:33

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több mint 80 szolgáltató központ működik jelenleg Magyarországon, ezzel a régióban a második legjelentősebb az ország ebből a szempontból Lengyelország után. A több mint 30 ezer, jellemzően diplomás alkalmazottnak köszönhetően az állami költségvetéshez jelentősen hozzájárul, a központi bevételek nagyjából 1,2 százalékát adja. A szektor jelenleg fejlődő szakaszban van, vagyis a 82 működő központ 80 százaléka még nem érte el működésének maximumát. Az elkövetkező néhány évben további kétezer új munkahely létesülhet - derül ki a PricewaterhouseCoopers felméréséből.

Emellett további 10-12 cég gondolkodik hazai szolgáltató központ kialakításában, ha valamelyikük Magyarország mellett dönt, az plusz munkahelyeket is jelent.

A fejlődés és a még jelentős növekedési potenciál annak is köszönhető, hogy a szolgáltató központok anticiklikusan működnek. Vagyis a recesszió idején több cég dönt amellett, hogy adott feladatköröket külső szolgáltatókra bízzanak. Tipikusan ilyen szektor a pénzügy, számvitel, az it, a beszerzés, logisztika. Ezeket a munkákat fajlagosan olcsóbban és hatékonyabban lehet nagy volumenben végezni.

Magyarország mellett egyre vonzóbb helyszínnek számít Románia és Kína is a szolgáltató központok számára. Magyarország erőssége a megbízható környezet, ugyanakkor komoly hátrányt jelent a magas bérteher. Márpedig ez nem elhanyagolható, hiszen az alkalmazottak több nyelven beszélő, diplomás munkavállalók, akik magas bérezésben részesülnek.

Suhajda Attila, a Magyar Outsourcing Szövetség elnöke arra is rámutatott, hogy az oktatási rendszer kevéssé követi a piaci követelményeket. Ez azért jelent problémát, mert a fiatal diplomások úgy jönnek ki az egyetemekről, hogy több hónapos betanítás nélkül alkalmatlanok bármilyen munkavégzésre.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet