A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Ha valamikor szóba jöhetne az adórendszer átalakítása, akkor annak most lenne itt az ideje - mondta lapunk kérdésére László Csaba, a KPMG partnere, volt pénzügyminiszter annak kapcsán, hogy a választás közeledtével egyre több adóátalakítást célzó javaslat lát napvilágot. A Fidesz programjában az adóreformot illetően csak pár sor található, ezekben az egyszerűsítést tartják a legfontosabbnak.
Erre lényegében minden területen szükség van, kezdve azzal, hogy a több mint ötvenféle adónemet jelentősen szűkíteni kellene. A megszüntetendő adók köré sorolta László az úgynevezett minimáladókat - mint az innovációs járulék, a rehabilitációs vagy a szakképzési hozzájárulás.
Emellett érdemes volna egységesíteni a hasonló adókat, például elegendő lenne egyfajta adót fizetni az autók után. Jelenleg a gépjárműadó mellett meg kell fizetni a nagy teljesítményű járművek után a vagyonadót is, ami feleslegesen bonyolítja a rendszert - főleg, mivel a vagyonadót a gépjárműadó alapján kell kiszámítani. Felesleges többféle ingatlant terhelő adót is fenntartani, helyette egyetlen ilyen alkalmazása elég lehetne.
Szintén egységesíteni lehetne a járulékokat - a tb, az eho és a munkaerő-piaci járulék helyett elég lenne egy. Ehhez hasonló volt korábban az egységes járulékszámlák terve, amely azonban az adminisztratív kockázatok miatt megbukott. Ezzel párhuzamosan az adminisztrációt is egyszerűsíteni lehetne, nem ártana a nyilvántartásokat, bejelentéseket, listázásokat drasztikusan csökkenteni.
Érdemes tovább is menni ezen az úton. A korábbról már jól ismert elképzelések mellett - mint az iparűzési adó mihamarabbi kivezetése - olyan javaslatok is vannak, amelyek valószínűleg nem lesznek túl népszerűek. Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Zrt. vezérigazgatója szerint például indokolatlan a minimálbér kvázi adómentessége. Jelenleg 63 ezer forintig ad adómentességet az szja-rendszer.
Kalocsai szerint újra kellene gondolni a szuperbruttót és a jövedelemadóztatásban inkább a családi adózás irányába lehetne elmozdulni. Ez lehet akár klasszikus családi adózás, vagyis a házastársak jövedelme összeadódik, majd ezt követően adózik, de jelentheti az ebbe az irányba mutató módosításokat is.
László Csaba szerint a családi jelleg bármiféle megjelenése jelentősen bonyolítaná az szja-rendszert, ez különösen igaz a klasszikus modellre. A jövedelmek közé ugyanis mindent fel kellene venni - akár a nyugdíjat és az árfolyamnyereséget is -, mindez még nehezebbé tenné a bevallás kitöltését. Ráadásul egy sor speciális esetet is rendezni kell, például a válás kérdését. Azt is el kell dönteni, hogy a rendszer csak házastársak vagy élettársak esetében is használható-e.
Kalocsai szerint további legalább öt százalékpontos járulékcsökkentésre volna szükség és azonnal meg kellene szüntetni az innovációs járulékot. Utóbbival az a probléma, hogy rengeteg visszaélésre ad lehetőséget, mindez torzítja a versenyt. A szakképzési és rehabilitációs hozzájárulás nem annyira káros, ezzel együtt volna mit javítani rajtuk, hiszen a nyilvántartás vezetése roppant bonyolult, az alapkoncepciójukat azonban jónak tartja.
Az adócsökkentés ellentételezésére újra kellene gondolni a vagyonadóztatást - véli Kalocsai, aki szerint azonban csak úgy érdemes belekezdeni, hogy a magánszemélyek ezt le tudják vonni a jövedelemadójukból.
