Illetékekből az első negyedévben 34,888 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz, ebből 13,099 milliárd márciusban – derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) statisztikájából. Az MTI-Eco számításai szerint ez mintegy 7 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Az illetékek 59 százalékát (20,5 milliárd forintot) a korábbiakhoz hasonlóan a háztartások fizették be, 41 százalékát (14,3 milliárd) a vállalkozások.
A legnagyobb bevételt – csaknem 27 milliárd forintot – ezúttal is az ingatlanátruházások eredményezték, ez az összes bevétel több mint 77 százalékát tette ki. E tétel az előző év azonos időszakához képest 14 százalékkal (3,4 milliárd forinttal) bővült, elsősorban a lakosságnak köszönhetően. A háztartások csaknem 15 milliárd forint illetéket róttak le ezen a címen – az egy évvel korábbihoz képest 3,9 milliárdos volt a növekedés.
A második legnagyobb bevételi tétel (4,5 milliárd forint) a gépjármű-átruházásokból keletkezett. Ez viszont – az idei alacsonyabb gépkocsi-értékesítéseket tükrözve – 20 százalékkal, 1,18 milliárd forinttal elmarad az egy évvel korábbitól.
