Több mint 88 millió dollárt hoztak a konyhára az idén a Sotheby\'s borárverései: ez nemcsak bőven a duplája a tavalyinak, hanem a legmagasabb éves eredmény a ház hasonló aukcióinak negyvenéves történetében. A forgalom a New York-i és a londoni licitálásokon is nőtt, de alapvetően a korábbiakhoz hasonlóan ez az év is az ázsiai vevőkről szólt - derül ki a ház közleményéből. A nyolc hongkongi borárverésen minden egyes palack gazdára talált, az ottani összforgalom 52,6 millió USA-dollárra szökött fel az egy évvel korábbi 14,3 millióról. Az októberi hongkongi aukció önmagában is világcsúcsot hozott, amikor egyenként 1,815 millió hongkongi dollárért (232 692 USA-dollár) kelt el három üveg Chateau Lafite-Rothschild - igaz, ezeket még 1869-ben, a francia szőlőket is végigpusztító európai filoxérajárvány előtt palackozták (Napi Gazdaság, 2010. november 5.). Ezzel ma már a Sotheby\'s tartja az árrekordot a standard palackozású boroknál is, csakúgy, mint a nagyobb formátumúaknál (egy Jeroboam méretű, vagyis 3 literes palackban kínált 1945-ös Chateau Mouton Rothschildért 2007-ben New Yorkban 310 700 dollárt adtak). Minden idők egyedi bortételéért is ennél a háznál fizették a legtöbbet: 2006-ban valamivel több mint egymillió dollárt adott náluk valaki 50 láda 1982-es Chateau Mouton Rothschildért. A piacvezető Sotheby\'s utolsóként tette közzé idei borárverési jelentését - nem panaszkodtak a többiek sem, hiszen mindegyik ház túlszárnyalta 2007-es, vagyis a válság előtt elért eredményét. A Christie\'s idén 71 millió dollár értékben adott el bort szerte a világon a tavalyi 50,4 millió után, a New York-i székhelyű, de nagy riválisaihoz hasonlóan Hongkongban is aukciózó Zachy\'s Wine Auctions 56,5 millió dollárnyi forgalmat mondhatott magáénak.
