Az új cseh kormány háromlépcsős áfarendszert kellene bevezessen, amelyek közül a legalsó a gyógyszereké lenne - közölte tegnap esti televíziós interjújában a miniszterelnöki poszt várományosa, a szociáldemokratákat (CSSD) vezető Buhuslav Sobotka. A baloldali párt ezzel szeretné pótolni az egészségügy hiányát, amit a páciensek egyes, jelenleg kötelező pénzügyi hozzájárulásának megszüntetése okozna - ez fontos pontja volt a CSSD választási kampányának.
Jelenleg két áfakulcs van, 21 és 15 százalékos, és bár az új kulcs nagyságát nem volt hajlandó megadni Sobotka, ez várhatóan 5 százalék körül lehet. Annyit azonban elárult, hogy mind mértéke, mind érvényességének köre a koalíciós partnerekkel, az ANO-val és a kereszténydemokratákkal való megállapodástól függ - írta a CTK cseh hírügynökség.
A leendő kormányfő szerint az egészségügyet a drámai mértékű áfaemelésekkel hozta lehetetlen helyzetbe az előző, jobbközép kormány, most ezt szeretnék visszafordítani. Emellett növelni tervezik egyes társadalmi csoportok, mint a gyermekek, a nyugdíjasok és a munkanélküliek egészségbiztosításának állami támogatását. Azonban mivel ehhez adóemelésre lenne szükség, a szociáldemokraták koalíciós partnerei ellenzik.
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel