A parlamentnek másodszor kellett voksolnia az adótörvényről: a júniusban elfogadott első változatot, amely már jövőre öt százalékpontos áfacsökkentést írt elő, Klaus Iohannis államfő visszaküldte megfontolásra a törvényhozóknak. Az elnök - a jegybank és az ország külföldi hitelezőinek figyelmeztetése nyomán - óvatosabb költségvetési politikát kért.
A múlt heti pártközi megállapodásnak megfelelően a törvény végső változata 2017-re halasztja az üzemanyagra kivetett 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adó, illetve az ipari létesítményekre kivetett különadó (az úgynevezett oszlopadó) eltörlését, valamint az osztalékadó 16-ról 5 százalékra csökkentését, amit a gazdaság élénkítése érdekében terveznek.
A bukaresti kormány szerint így 2016-ban a román államháztartás hiánya nem fogja meghaladni a GDP 2 százalékát.
Az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra a bukaresti kormány egy sürgősségi rendelettel már júniusban csökkentett, 9 százalékos áfakulcsot vezetett be.
A képviselőház egyetlen módosítással szavazta meg csütörtökön az adótörvényt, lehetővé téve, hogy az önkormányzatok akár ötszörös ingatlanadót vessenek ki a település belterületén lévő elhanyagolt telkek vagy épületek tulajdonosaira.
A parlament mindkét háza nagy szavazattöbbséggel fogadta el az adótörvényt a kormányoldal és az ellenzék közötti előzetes megállapodás alapján. A konszenzussal a parlamenti pártok azt kívánták garantálni, hogy Románia adópolitikája ne változzon kormányzati ciklusonként. Az államfő másodszor nem tagadhatja meg a törvény kihirdetését.
Legolvasottabb
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Tízméteres óriáscápát láttak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Bankpiaci ultimátum? Nem hagyták szó nélkül Nagy Márton tervét