Pénteken nulla óra után a 16 adóellenőrből és pénzügyőrből álló akciócsoport a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy munkatársával közösen ütött rajta a húscsempészeken, miután a NAV Pest megyei Adóigazgatóságához jelzés érkezett, miszerint az egyik dunakeszi bevásárlóközpont parkolójában éjszakánként illegális húsátrakás zajlik.
A külföldi kamionokból előkerült darabolt baromfi nyersárura és hasított félsertésekre a helyszínen már több magyar húsipari cég teherautója várakozott, hogy az illegális hússzállítmányt fővárosi és vidéki vágóhidakon keresztül adózatlanul értékesítsék a hazai piacon - olvasható a NAV közleményében. A termékek állapotából a NÉBIH szakemberei arra következtettek, hogy a húst vélhetően szabálytalanul tárolták, levet engedett, majd újrafagyasztották. Az árun ráadásul semmilyen jelölés nem szerepelt, így annak bizonytalan eredete és állapota miatt a teljes mennyiséget megsemmisítették.
A NAV nyilvántartása szerint az ügyben érintett magyar cégek áfabevallást eddig nem nyújtottak be és közösségen belüli beszerzésről sem vallottak. Velük szemben az adóhatóság már a rajtaütést megelőzően áfa-ellenőrzéseket indított, ám további vizsgálatokat is folytatnának, mivel az ügyben egy európai csalási lánc ismert tagja és több nagyobb hazai cég is érintett.
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!