Hat cég, köztük egy nemzetközi élelmiszerkereskedelmi hálózat tagja, az eddigi adatok szerint összesen 870 millió forinttal csökkentette befizetendő általános forgalmi adóját, sőt, ezen felül további 40 millió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul a fiktív számlák befogadásával. A valótlan bizonylatokat két cég állította ki, amelyek gyakorlatilag számlagyárként működtek, tehát nem gazdálkodtak, csak számláztak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A számlák teljes bruttó értékét a befogadó cégek átutalták a számlagyáraknak, amelyek képviselője a pénzt felvette és a jutalékkal csökkentett részt személyesen adta vissza. Egy ilyen pénzátadásnál érték tetten a pénzügyi nyomozók a feleket. Az éppen gazdát cserélő pénzt azonnal le is foglalták.
Az akcióban az ország 18 pontján egyszerre száz pénzügyi nyomozó dolgozott, házkutatást tartottak és a cégek vagyonát lefoglalták. 30 millió forintot bankszámlán zároltak, lefoglaltak egy ingatlant, amely félmilliárd forintot ér, 20 millió forint készpénzt találtak és jelentős árukészleteket vettek zár alá. A nyomozók a továbbiakban azt is vizsgálják, voltak-e más megrendelők a számlagyárak mögött.
Egyelőre két személy került előzetes letartóztatásba és egy személy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. Mind a hamis számlát kiállító, mind a befogadó társaság vétett a törvény ellen, adócsalást, csalást és magánokirat-hamisítást követtek el. A bíróság ilyen esetben halmazati büntetésként akár 12 évi börtönbüntetést is kiszabhat.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban